kapubanner for mobile

Ellehetetleníti a borászok munkáját a zéró tolerancia elve

A borászok is fellépnek a közúti közlekedésben nemrégiben meghirdetett zéró tolerancia ellen, azaz, hogy az autóvezető egyetlen csepp alkoholt se fogyaszthasson vezetés előtt, a borászok szerint ugyanis az új elv nagyon megnehezíti napi munkájukat.

Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára, a HNT ügyvezetésének véleményét összefoglalva úgy fogalmazott, hogy a borászok napi munkája válik gyakorlatilag lehetetlenné a zéró tolerancia miatt, ugyanis a borász nem kóstolhatja meg a bort még akkor sem, ha az technológiailag indokolt lenne. Ha ugyanis egyetlen korty bort is iszik, már büntethető. Azzal is érvelnek, hogy az Európai Unió nagy borelőállító országaiban nem alkalmazzák ezt a rendszert. Így az onnan Magyarországra látogató turistákat elriasztja a tervezett intézkedés a honi borturizmustól.

Ezért Horváth Csaba megfontolásra ajánlja: a végrehajtás során csak azokat büntessék, de nagyon szigorúan, akik valóban veszélyeztetik a közlekedés biztonságát, azaz ittasak. A főtitkár egyetért azzal, hogy azt a járművezetőt, aki alkoholos befolyásoltság miatt balesetet okoz, szigorúan meg kell büntetni. Azonban általában nem azok veszélyeztetik a közlekedést, akik minimális mértékben fogyasztottak bor - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az EU bortermelő országaiban 5 ezrelék a limit. Ez utóbbi EU-tagállamok gyakorlatát kellene figyelembe venni Magyarországon is - hangoztatta Horváth Csaba.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának korábbi tájékoztatása szerint Magyarországon egy ember évente átlagosan 30 liter bort fogyaszt. A magyar borágazat éves árbevétele 80-100 milliárd forint között ingadozik évjárattól függően. A bevétel 20-25 százalékát adja a kivitel.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek