kapubanner for mobile

Elmarad a román vasúti sztrájk

Megállapodásra jutottak kedden a vasúti szakszervezetek vezetői a román kormánnyal a béremelési követeléseket illetően, így elmarad a vasutasok általános sztrájkja, jelentették kedden román hírforrások.

images

A román állami vasutak (CFR) dolgozóinak érdekeit védő szakszervezetek eredetileg 18 százalékos béremelést követeltek, amit a kormány nem volt hajlandó teljesíteni. Az idén emiatt a vasutasok már kétszer is tartottak figyelmeztető sztrájkot, néhány órára beszüntetve a munkát.

A keddi tárgyalások előtt a szakszervezetek újabb tüntetésekkel és sztrájkkal fenyegetőztek. Szerdán kellett volna felvonulniuk Bukarest utcáin, de a megállapodás után lemondták a tiltakozó akciókat. Az elért kiegyezés szerint a vasutasok bérét közel 13 százalékkal emelik. A vasútnál a legalacsonyabb bér áprilistól havi 500 lejre (34 500 forint), júniustól pedig 540 lejre (37 250 forint) emelkedik. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az idei költségvetésben megállapított minimálbérhez zárkóztatják fel a vasutasok fizetéseit.

Ludovic Orban közlekedési miniszter a tárgyalások után közölte: a fizetésemeléssel járó többletkiadást úgy fedezik, hogy több szigorú intézkedés révén csökkentik a vasút kiadásait. A felek abban is megállapodtak, hogy alkalmazottakat nem bocsátanak el gazdasági megfontolások miatt, de nem vesznek fel további dolgozókat.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek