Első ízben került magyar parancsnok a KFOR élére
Átvette a parancsnokságot a koszovói NATO-misszió, a KFOR élén Kajári Ferenc. A Magyar Honvédség vezérőrnagya november elsejétől egy éven át lesz a KFOR 26., egyúttal az első magyar parancsnoka.

Kajári Ferenc kiemelte: a NATO értékelése szerint a koszovói biztonsági helyzet stabil, de törékeny, amit az elmúlt napokban is megtapasztaltak, amikor egyoldalú intézkedések miatt fellángoltak az ellentétek a koszovói hatóságok és koszovói szerb tüntetők között.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Koszovó északi részén több mint 50 ezres szerb kisebbség él, amely szintén nem ismeri el a koszovói kormányt, így szerbiai dokumentumokkal rendelkezik, amelyeket egyre kevésbé fogadnak el a koszovói hatóságok.
A KFOR a legnagyobb reagáló erő a térségben, amely képes és kész beavatkozni a biztonsági problémák megoldása érdekében - ismertette a vezérőrnagy, hozzátéve: a KFOR-nak és parancsokának az a feladata, hogy békés útra terelje az esetleges konfliktusokat a térségben.
Kajári Ferenc azt mondta, elsődleges terve, hogy minél hamarabb jó kapcsolatot alakítson valamennyi koszovói fél képviselőjével, vezetőjével. A parancsnok kiemelte: a KFOR a legelismertebb nemzetközi szervezet, amely a területen működik. Célja, hogy a következő egy évben is fenntartsa ezt az elismertséget.
A KFOR a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő, amelynek most először van magyar parancsnoka.
Kajári Ferenc a KFOR állományát adó huszonnyolc ország (20 NATO-tag és 8 partnerország) katonájának a parancsnoka lesz. Katonái több hónapos felkészítés után a héten érkeztek Koszovóba. A hadszíntéren lévők számát tekintve Magyarországé a harmadik legnagyobb csapat.
Kajári Ferenc többször teljesített már külszolgálatot. Először 1996-ban a bosznia-hercegovinai rendezést támogató IFOR misszióban volt összekötő és felderítő tiszt, majd az Afrikai Unió szudáni missziójában szolgált európai uniós tanácsadóként, Afganisztánban pedig egy ciklusban az északi régió felderítő főnöke volt.
Fotó: Kajári Ferenc vezérőrnagy a NATO KFOR missziójának 26., egyúttal első magyar parancsnoka beszédet mond a Pristinában tartott átadás-átvételi ünnepségen 2021. október 15-én. A KFOR feladata, hogy békés útra terelje az esetleges konfliktusokat a térségben. MTI/Bruzák Noémi
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatóját kérte fel a Tisza Párt oktatási miniszternek – értesült több, egymástól... Teljes cikk
Poórné Fejes Marianna HR igazgatóként csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Távozik Szászi István, a Bosch-csoport magyarországi és Adria régió vezetője, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt, a... Teljes cikk
- Döntött a bíróság: Jogilag mindegy, hogy a tanár tiltakozik vagy részegen otthon marad – kirúgható 12 hónapja
- "A párbeszéd hidjait építeni" - erről szólt XIV. Leó pápa első beszéde 13 hónapja
- 5 inspiráló vezetői útmutatás Ferenc pápától, amit érdemes megfogadni 1 éve
- Vezetőváltás az N7 Holding élén 1 éve
- Női szempontok férfiszemmel 1 éve
- Itt lehet majd gyermekvédelmi specialistának tanulni 1 éve
- Új HR vezető a MediaMarkt Magyarországnál 1 éve
- Önfinanszírozó nyugdíj euróban… létezik ilyen? 1 éve
- Bölcsőde nyílik a Vatikánban 1 éve
- Pert nyertek a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok 1 éve
- Ez dönt igazán sikerről és kudarcról: terítéken a vezetői kultúra 2 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?