ELTE: aggályos az egyetemfoglalók politikus-fóruma
Addig maradnak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (ELTE BTK) egyetemfoglalói, amíg a kormány nem teljesíti követeléseiket. A csaknem egy hete tartó egyetemfoglalást a bölcsészkar hallgatói kezdeményezték, az akcióhoz pedig a Hallgatói Hálózat is csatlakozott. Közben az ELTE vezetése nyílt levélben közölte: aggályosnak tartja az egyetemen belül rendezett "politikus-fórumot".
Követeléseik között a legfontosabb a köz és felsőoktatás átfogó reformja és a 2011 - es felvételi keretszámok visszaállítása. A hallgatók azt is nehezményezik, hogy a kormány még mindig nem tud pontos információkat szolgáltatni az államilag finanszírozott helyekről. A pénzkivonást pedig olyan drasztikusnak tartják, hogy a mindennapi munkát is akadályozza. Az atv.hu információi szerint szombaton már az újságírók sem mehettek be az egyetem területére, a szabadegyetem előadásait is csak a youtube-on lehetett követni. A diákok úgy döntöttek, hogy addig maradnak, amíg Balog Zoltán miniszter alá nem írja a kiáltványukat.
Az egyetem vezetőségének is fogy a türelme
Fábri György az ELTE rektorhelyettese nyílt levélben közvetítette a maga és az intézményvezetés álláspontját a a február 15-én megrendezett "politikus-fórum" kapcsán, amelyet az ELTE BTK campusán tartottak. Kifejtette: az egyetemi autonómia fontos vívmánya volt, amikor két és fél évtizede hallgatóként elérték, hogy az egyetem pártpolitikusokat csakis egyértelműen szakmai rendezvény közreműködőiként enged be falai közé. "Ilyen többször is történik, az egyetemvezetés tudtával, de sohasem akciórendezvények keretében, hanem mindig jól definiált szakmai jellegű alkalmakon. Ennek a konszenzusnak a megtörése veszélyes precedenst teremt: innentől kezdve bárki és bármikor pártrendezvény terepévé változtathatja az egyetemet" - áll a nyílt levélben. Fábri György továbbá hangsúlyozta, leginkább azt sérelmezik, hogy ezt az ártó és káros akciót azok után szervezték meg, hogy a jogszerűség összes létező szabályát figyelmen kívül hagyó teremfoglalást, az oktatási tevékenység többszöri és szervezetszerű megzavarását toleránsan kezelte az egyetemvezetés. "Innen nézvést egyszerűen immorális gesztus az egyetemi közösséggel szemben egy ilyen rendezvény" - írja.
A hallgatók harmada választaná a diktatúrát
Az egyetemisták és főiskolások pártpreferenciáit feltérképező Aktív Fiatalok Magyarországon (AFM) kutatócsoport felmérése szerint 33 százalékos népszerűséggel az első a politikai pártok közt a Jobbik, míg a Fidesz csak a harmadik helyet foglalja el. A Népszabadságban közölt eredmények szerint a második a még szakadás előtt álló LMP, amelyre a biztosan választók 29 százaléka szavazna. A diákok 24 százaléka a Fideszre, 7 százaléka az MSZP-re és 5 százalék a DK-ra szavazna. Azzal az állítással, hogy "bizonyos körülmények között egy diktatúra jobb, mint egy demokrácia", a hallgatók 33 százaléka értett egyet. A kutatás egyik munkatársa, Róna Dániel szociológus rámutatott: a hallgatók között nagyon erős a kiábrándultság a hagyományos pártokból és általában a politikából.
atv.hu/168ora.hu/edupress.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?