Eltűnt a 800 új munkahelyet ígérő cég
Kóka János sikeres egyeztetéseket folytatott Sanghajban a kínai Livan Biodegradable Product Co. Ltd. nevű céggel, melynek köszönhetően egy 18 milló euró értékű, 800 új munkahelyet teremtő beruházás érkezett volna Magyarországra. Alsózsolcán ugyanakkor semmi sem történt - írja a Magyar Nemzet.
A tervek szerint egy alsózsolcai üzemben állították volna elő kukorica felhasználásával a műanyaghoz hasonló tulajdonságokkal bíró, ugyanakkor idővel teljes egészében lebomló, élelmiszer tárolására szolgáló dobozokat.
A Livan Hungary Lebomló Műanyag Termék-előállító Kft. ellen idén végelszámolás, majd felszámolás indult, kínai tulajdonosai pedig felszívódtak. A cégbírósági adatbázis tanúsága szerint az adóhivatal 2008-ban felfüggesztette, majd tavaly törölte a Livan Hungary Kft. adószámát. Miután a cég mérlegbeszámolót és adóbevallást nem nyújtott be, az időközben kijelölt felszámoló a számvitel rendjének megsértése miatt feljelentést tett.
Magyar Nemzet
A Livan Hungary Lebomló Műanyag Termék-előállító Kft. ellen idén végelszámolás, majd felszámolás indult, kínai tulajdonosai pedig felszívódtak. A cégbírósági adatbázis tanúsága szerint az adóhivatal 2008-ban felfüggesztette, majd tavaly törölte a Livan Hungary Kft. adószámát. Miután a cég mérlegbeszámolót és adóbevallást nem nyújtott be, az időközben kijelölt felszámoló a számvitel rendjének megsértése miatt feljelentést tett.
Magyar Nemzet
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?