kapubanner for mobile

Emelkedik az év elején a rendvédelmi dolgozók bére

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Átlagosan 5 százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére január 1-jétől.

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény módosítása meghatározza a január 1-jétől érvényes illetményfejlesztés szabályait, és lehetővé teszi a teljesítményjuttatás kifizetését is.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a napokban közölte: a teljesítményjuttatás forrása 2016-ban nyolcmilliárd forint, amelyből az illetékes parancsnok döntése alapján évente kétszer, áprilisban és szeptemberben részesülhetnek a hivatásos dolgozók.

A béremelési folyamat többlépcsős: az első ütem 2015. július 1-jével valósult meg, amelynek során 30 százalékos illetményemelést kaptak az alapfeladatot ellátó tiszthelyettesek, tisztek, a 25 százalékos emelést a nem alapfeladatot ellátók és 15 százalékos emelést a parancsnokok. 2019. január 1-jéig évente átlagosan 5-5 százalékos lesz az emelés mértéke.

A törvénymódosítás emellett rendezi a más szervhez vezényeltekre alkalmazandó összeférhetetlenségi szabályokat és a rendfokozat kérdéseit, az illetményre és szabadságra vonatkozó garanciális rendelkezéseket külföldre vezénylés esetén, valamint a fizetési fokozat megállapításával kapcsolatos szabályokat magasabb besorolású vezetői beosztásba helyezés esetén. Új elem, hogy a törvényben 260 órában határozták meg a készenlét havi maximális időtartamát.

A Magyar Rendvédelmi Kar által lefolytatott etikai eljárás esetén alkalmazható szankciók köre a figyelmeztetés, illetve megrovás lehetőségével egészült ki. Nem került be a törvénybe az eredeti javaslat azon, sajtóvisszhangot kapott szövegrésze, amely lehetővé tette volna a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, hogy munkatársaikat a tartalomszolgáltatók, médiavállalkozások munkavállalói között foglalkoztassák. Az ezt átíró módosítás úgy szólt, hogy az elektronikus hírközlési és postai szolgáltatók kötelesek a nemzetbiztonsági szolgálat munkatársát alkalmazni, amennyiben a szolgálatok főigazgatói azt kezdeményezik, de ez a passzus nem kapta meg a szükséges szavazatszámot a voksoláson.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek