Emmanuel Macron nyerte a francia elnökválasztást
A függetlenként induló, mozgalmát mindössze egy éve elindító, Európa-barát Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját. A voksok több mint 80 százalékának összeszámlálása alapján az érvényes szavazatok 65,31 százalékát szerezte meg a vasárnapi francia elnökválasztáson - közölte a belügyminisztérium.
A Nemzeti Front (NF) jelöltje, Marine Le Pen a voksok 34,69 százalékát kapta meg. A különbség jóval több 20 százalékpontosnál, mint az az előrejelzésekben szerepelt. Az NF viszont a szavazatok arányát tekintve megdöntötte saját rekordját. Marine Le Pen elismerte vereségét.
A választási részvétel 75,3 százalékos volt. A leadott szavazatok 12,5 százaléka érvénytelen. Macron beiktatása a hét végén lesz az Elysée-palotánál. Pontos idejét még nem közölték, de mindenképpen Francois Hollande leköszönő elnök mandátumának május 14-i lejárta előtt kell megtörténnie.
Emmanuel Macron már telefonbeszélgetést folytatott Angela Merkel, német kancellárral, Theresa May, brit miniszterelnökkel, és Justin Trudeau kanadai kormányfővel is. Utóbbival folytatott beszélgetésen reményüknek adtak hangot, hogy közösen elő tudják majd mozdítani a nemzetközi biztonságot, megerősítik a tudományos és technológiai együttműködést, és sok munkahelyet hoznak létre a középosztály számára az Atlanti-óceán mindkét partján.
Gratulált Macronnak a holland, a belga, a lengyel, a cseh és a szlovák politikai vezetés is.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?