Ennyi vállalkozás igényelt támogatást a vállalati e-autó programban
A hazai cégek február óta igényelhetnek járművenként 2,8-4 millió forint támogatást tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A 30 milliárdos keretösszeg több mint kétharmadát a múlt évben megpályázták, bő felét le is szerződték, közel ötödét már ki is fizették a nyerteseknek. A közlekedés zöldítését ösztönző program március végéig áll nyitva a gazdasági társaságok előtt - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán szerdán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A közleményben felidézték: 2024-ben mintegy 4600 vállalkozás igényelt összesen közel 21 milliárd forintot 5400 gépkocsi megvásárlásához. A részvételi feltételek október végi könnyítése mindhárom mutatóban másfélszeresnél nagyobb növekedést hozott. A legnépszerűbb járműkategória a kérelmek több mint háromnegyedét lefedő személyautóké.
A márkák különversenyét a szilveszterig tartó etapban toronymagasan nyerte a BYD több mint 1300 darabos mennyiséggel. A második helyezett Tesla több mint 800, a harmadik Volvo több mint 400 igénylésig jutott a múlt évben. Kétszáz feletti darabszámot ért el még a Hyundai, a Cenntro, a Volkswagen és a Nissan. Hozzájuk elsőként a Dacia csatlakozhat majd 2025-ben.
A BYD a típusoknál is sokáig az élen állt az ATTO 3 jóvoltából, amíg decemberben be nem érte, és elsőként ötszáz egységig jutva meg nem előzte a Tesla Model Y. Utóbbi előnye azóta tovább nőtt, a kínai gyártó legnépszerűbb termékéből még néhánynak el kell kelnie a félezres mérföldkőig. A kétszázasok közé ebben az összevetésben még a Volvo EX30, a BYD Seal, a Tesla Model 3, a BYD Dolphin és a Cenntro Logistar 100 fért be. Az élmezőnyt itt a Hyundai Kona követi a legszorosabban. A minisztérium kitért arra, hogy a tisztán elektromos autók jelentős légszennyezés és zajterhelés nélkül használhatók, üzemeltetésük és karbantartásuk is olcsóbb. A kormány két programban mintegy 60 milliárd forinttal támogatja az elektromobilitás terjedését. A másik kiírás a vidéki töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását, az országos lefedettséghez közelítést segíti, kényelmesebbé és kiszámíthatóbbá téve a zöldautózást.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?