kapubanner for mobile

24 cikk a(z) elektromos autó címkével - 1. oldal

Ennyi vállalkozás igényelt támogatást a vállalati e-autó programban

3 hónapja A hazai cégek február óta igényelhetnek járművenként 2,8-4 millió forint támogatást tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A 30 milliárdos keretösszeg több mint kétharmadát a múlt évben megpályázták, bő felét le is szerződték, közel ötödét már ki is fizették a nyerteseknek. A közlekedés zöldítését ösztönző program március végéig áll nyitva a gazdasági társaságok előtt - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán szerdán az Energiaügyi Minisztérium (EM). Teljes cikk...


Több száz munkahely szűnt meg a hazai akkugyárakban

5 hónapja Tavasz és nyár vége között a Samsung 234, az SK 350 fővel csökkentette a dolgozói létszámát – számolta ki a Telex az Opten adatai alapján. A lap szerint emellett a két cég több száz, de valószínűleg inkább több ezer, munkaerő-közvetítőn keresztül foglalkoztatott dolgozótól is megvált. Teljes cikk...


A kitűzött klímacélok elmaradása fenyeget az autóiparban

8 hónapja Az új klímaszabályozás értelmében az Európai Unióban eladott új autók elvárt szén-dioxid kibocsátási flottaátlaga 2025-ben 93,6 g/km-re kell, hogy csökkenjen az érvényes 116 g/km-es értékkel szemben. Teljes cikk...


1000-nél is többen pályáznak állami támogatással adott elektromos gépjárműre

8 hónapja A 30 milliárd forintos keretösszegű pályázatra beérkezett kérelmek alapján túllépte az ezret az állami segítséggel beszerezni kívánt elektromos haszongépjárművek száma - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán csütörtökön. Teljes cikk...


400 munkahelyet hoz létre egy új autóipari beruházás

8 hónapja A BC GEN Hungary Kft. dél-koreai tulajdonosi hátterű autóipari beszállító vállalat új, mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása négyszáz újabb munkahelyet hoz létre Salgótarjánban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. Teljes cikk...


Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

11 hónapja A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk...


Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

12 hónapja Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Debrecenben, a Velünk a vállalkozásodért - Minden, amit a jövőről tudni érdemes című országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat első állomásán. Teljes cikk...


Elon Musk elküldené minden tizedik alkalmazottját a Teslától

12 hónapja Az amerikai Tesla elektromosautó-gyártó cég világszerte munkahelyeinek több mint tíz százalékát tervezi megszüntetni – derül ki egy belső, vállalati e-mailből, amelyet Elon Musk cégvezető küldött szét hétfőn a Teslánál a Frankfurter Allgemeine Zeitung információi szerint. Teljes cikk...


Szijjártó Péter: Magyarország diktálni fogja egy technológiai világforradalom tempóját

1 éve A világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD magyarországi óriásberuházásával immár véglegessé vált, hogy hazánk hosszú idő óta először nem kullogni fog az események után, hanem diktálni fogja egy nagy globális technológiai forradalom tempóját - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. Teljes cikk...


Több ezer új munkahelyet teremt a BYD Magyarországon

1 éve Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító kínai BYD. Ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint december 22-én pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Teljes cikk...


Háromszáz új munkahelyet hoz Debrecenbe a Halms

3 éve A kínai érdekeltségű Halms Hungary Kft. több mint 40 millió euró befektetéssel elektromos autókhoz alkatrészeket gyártó üzemet létesít Debrecenben, a 300 új munkahelyet létrehozó beruházáshoz a magyar kormány mintegy 1,5 milliárd forint támogatást ad - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára. Teljes cikk...


Milyen adószabályok vonatkoznak az elektromos autókra?

3 éve A hazai piacon elérhető számos ösztönző hatására az utóbbi időben Magyarországon is megfigyelhető az elektromos járművek fokozódó térnyerése. Ilyen ösztönzők lehetnek az egyes adókedvezmények, adómentességek, vagy az elektromos autók vásárlásához biztosított vissza nem térítendő állami támogatások. A Deloitte szakértői ezen kedvezményeket, illetve a hozzájuk kapcsolódó leggyakoribb adózási kérdéseket foglalták össze. Teljes cikk...


Elbocsátásokba kezd a Tesla is

3 éve Bezárja Kaliforniában San Mateo-i irodáját a Tesla, 200 munkahely szűnik meg. Elon Musknak "rossz érzése van" a gazdaság jövőjével kapcsolatban, így további leépítések sem kizártak. Teljes cikk...


Munkavégzés, munkába járás: Nélkülözhetetlen az autó a magyarok számára

3 éve Magyarországon a mobilitás legfontosabb eszköze továbbra is az autó, a magyar autósok csaknem kétharmada nem tudja kocsi nélkül elképzelni az életét a Robert Bosch Kft. megbízásából az autóhasználati szokásokról és az elektromobilitásról készült felmérés szerint. A magyarok több mint kétharmada elsődlegesen autóba ül, ha a munkahelyére, az óvodába, iskolába tart vagy bevásárolni megy. Ötödük használja munkavégzésre a gépkocsiját. Teljes cikk...


Hatezer embert vesz fel jövőre a BMW

3 éve Az elektromos járművek iránti növekvő kereslet kiszolgálása érdekében jelenlegi 120 ezer fős állományát 6 ezer új alkalmazottal bővítheti a BMW 2022-ben. Teljes cikk...


Akár 15 millió forintos támogatást is kaphatnak a taxisok elektromos autóra

4 éve Hamarosan újra pályázhatnak a taxisok kormányzati támogatásra elektromos autók beszerzéséhez, jelentett be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese. Teljes cikk...


Munkatársakat toboroz a Tesla Magyarországra

4 éve Budapesti pozíciókat hirdetett meg a Tesla hivatalos karrieroldalán hétfőn - szúrta ki a Portfólió. Store manager és advisor állásra lehet pályázni. Teljes cikk...


Rárepültek a cégek az elektromosautó-támogatásra

5 éve Közel 800 vállalkozás és mintegy 700 magánszemély pályázott környezetkímélő elektromosautó-vásárlási támogatásra. A nagy érdeklődés miatt a kormány 882 millió forinttal megemeli az eredeti keretösszeget. Teljes cikk...


Vonzó lehet az elektromos autóiparnak Magyarország

6 éve Az e-autózás elterjedése újabb beruházásokat hoz magával és Magyarország nagyon jó adottságokkal rendelkezik egy-egy ilyen gyárépítés helyszíneként. Teljes cikk...


Sokan elveszítik állásukat az autóiparban, de nincs tragédia

6 éve Teljesen átalakul a munkaerőpiac 2030-ra az autóiparban, mind a fejlesztés, mind maguk a kocsik is nagy változáson esnek át. Teljes cikk...


/cimkek/elektromos-auto.html