kapubanner for mobile

Ennyit keresnek a magyar cégvezérek

A svájci népszavazás indította el a lavinát a cégvezetők túlzott javadalmazásának letörésével kapcsolatban. Azóta már Franciaország és az EU is lépett, Nagy-Britannia pedig tervezi a csúcsfizetések korlátozását. A Portfolio.hu utánanézett, hogy a magyar nagyvállalatoknál mit lehet tudni a felsővezetők fizetéséről.

Az Európai Unió határt szabott a csúcsbankároknak kifizethető bónuszoknak, miután az Európai Parlament és a tagországokat képviselő Európai Tanács megállapodott a kérdésben - számol be a Világgazdaság online. Ezek után alapesetben a bónusz összege nem haladhatja meg az alapfizetés nagyságát, kivételes esetekben pedig a pénzintézetek a csúcsvezetőiknek kétszer akkora prémiumot fizethetnek, mint amekkora az alapfizetésük.

Miután Svájcban népszavazás döntött arról, hogy a részvényeseknek a korábbinál nagyobb beleszólásuk legyen topmenedzserek fizetésének alakításába, Franciaország is a javadalmazást korlátozó törvényt hozott.

A Portfolio.hu arról is beszámol, hogy az Európai Bizottság tervei alapján még idén elfogadhatják az Európai Unió mind a 27 tagországában érvényes szabályozást, amelynek értelmében az európai vállalatok részvényesei dönthetnének a cégek vezetőinek javadalmazásáról. A Nagy-Britanniában készülő tervek szerint ott a részvényesek a vállalatvezetők fizetésén túl a végkielégítések mértékéről is szavazhatnának.

A Portfolio.hu arról ír, hogy miközben több nyugat-európai nagyvállalatok vezetőinek fizetése már most is publikus információ, addig a magyarországi vezetők jövedelmeiről meglehetősen hiányos a tudásunk.

Magyarországon a nyilvános részvénytársaságok kötelesek évente közölni az igazgatóság vagy igazgatótanács, valamint ahol felügyelőbizottság működik, a felügyelőbizottság tagjainak nevét, valamint a tagoknak e minőségükben nyújtott valamennyi pénzbeli és nem pénzbeli juttatásokat tagonként és a juttatás jogcíme szerint részletezve. A gyakorlatban azonban sokszor az alapbért a munkaszerződés határozza meg, így azok a számok nem hozzaférhetőek, így csak általános vagy hiányos információk nyerhetők a honlapokból.

A Portfolio.hu adatgyűjtéséből kiderül, hogy az OTP felsővezetői bruttó 1,5 millió és 670 ezer forint között keresnek havonta, és ezen felül részvényopciókat is kapnak.

A Magyar Telekomnál a vezető testületekben tiszteletdíjat adnak, amely havi 600 ezer és 220 ezer forint között változik.

A Mol vezetői esetében bruttó évi adatokat adnak meg, 20 és 7 millió forint között változnak a 2012. évben kifizetett pénzbeli és nem pénzbeli juttatások.

A magyar kisrészvényesek a közgyűléseken ugyan szavazhatnak az igazgatóság, a felügyelő bizottság vagy az audit bizottság tagjainak javadalmazásáról, de a nagytulajdonosok jelenléte miatt érdemben nincs szavuk az ügyben.

Portfolio.hu / Világgazdaság Online
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek