kapubanner for mobile

Ennyivel emelkedik a minimálbér Spanyolországban

A dolgozói érdekképviseletek 10 százalékos emelést szerettek volna elérni.

A minimálbér nyolc százalékos, havi bruttó 1080 euróra (410 ezer forint) emeléséről döntött keddi ülésén a spanyol kormány Madridban. Az intézkedés januártól visszamenőleg 14 havi kifizetést jelent a mintegy 2,5 millió, minimálbérre bejelentett munkavállaló számára. Isabel Rodríguez kormányszóvivő tájékoztatása szerint a döntés összhangban áll a kabinet azon célkitűzésével, hogy a minimálbért az átlagkereset 60 százalékáig emelje.

A dél-európai országban a tavalyi évben az átlagbér 2087 euró (792 ezer forint) volt. A Pedro Sánchez vezette baloldali koalíció 2019-es kormányra kerülése óta a minimálbért összesen 46,8 százalékkal növelték. A legnagyobb spanyol dolgozói érdekképviseletek támogatták a kormány döntését, habár eredetileg 10 százalékos emelésről szerettek volna megállapodni, arra hivatkozva, hogy az árak átlagosan 8,4 százalékkal nőttek a tavalyi év során. A minimálbér emelését a munkáltatói érdekképviselet támogatása nélkül fogadták el.

 

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek