Erkölcsi és anyagi megbecsülésre várnak az építőipari szakemberek
A fejlettebb nagyobb GDP-vel rendelkező országok elszívják a jó szakmunkásokat, kedvező kondíciókat biztosítanak, ezért is fontos a építőipari szakemberek erkölcsi és anyagi megbecsülése.
Igen nagy az érdeklődés a Mesterek Mestere díj után - tájékoztatták a pályázatot létrehozók portálunkat.
- Az építőipari szakemberek megbecsülése több szempontból is nagyon fontos. A 2008-as gazdasági válság óta a kivitelezési árak jelentősen csökkentek, így a szakmunkások reálbérét, illetve piaci értékét a társadalom alulpozicionálta. Nincs megfelelő szakmunkás- és utánpótlásképzés Magyarországon. Egyre nagyobb hiány jelentkezik a szakmunkások terén. A fejlettebb nagyobb GDP-vel rendelkező országok elszívják a jó szakmunkásokat, kedvező kondíciókat biztosítanak, ebből adódóan, úgy az erkölcsi, mint az anyagi megbecsülés nagyon fontos." -nyilatkozta az első Tiszteletbeli Mesterek Mesterének választott R-Bau Kft. tulajdonosa, Ratskó István így nyilatkozott a Mesterek Mestere pályázatról.
A díj célja a kiemelkedő színvonalú burkoló és kőműves szakma elismerése, ezáltal segítve az építőipar kultúrájának fejlődését Magyarországon.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?