Értékesítési vezetőképző programot indít a Generali
Értékesítési vezetőképző programot indít a Generali idén ősszel, a képzésre a már meglévő tanácsadói mellett megfelelő értékesítési gyakorlattal rendelkező külső jelölteket is vár a társaság. Az egyéves program lényege, hogy az elméleti oktatás mellett vezetői mentorálás mellett élesben is kipróbálhatják magukat a jövő vezetői.
Kiemelten tehetséges és vezetői potenciállal rendelkező biztosítási tanácsadók, illetve értékesítési tapasztalattal rendelkező jelöltek számára hirdetett vezetőképző programot a Generali Biztosító. A képzés célja, hogy felkészítse a jelölteket egy ügynökség- illetve fiókvezetői pozíció betöltésére a vállalatnál, melyre akár egy év elteltével lehetőségük is nyílhat, amennyiben sikeresen teljesítik a programot, és rendelkeznek a szükséges kompetenciákkal és tudással. A tréning résztvevői az értékesítési, vezetési ismeretek, mentoráláshoz és toborzáshoz szükséges vezetői eszköztár elsajátítása mellett egyéni igényeiknek megfelelő képzési elemeket is választhatnak. Az októberben induló programra szeptember 30-ig lehet jelentkezni.
A karrierfejlesztési program során a jelöltek a gyakorlatban is folyamatosan tesztelhetik új ismereteiket. Ehhez a legmodernebb eszközöket és környezetet biztosítja a Generali. A vállalat a közelmúltban egy generációs nyitás elnevezésű programot hirdetett, melynek keretében korszerűsíti számítógépparkját, okostelefonokat és táblagépeket szerez be, fejleszti a tanácsadói honlapot, elektronikus aláírást vezet be, és további online megoldásokkal könnyíti a munkaszervezést. A biztosító célja, hogy a modern technika mellett a vállalati kultúrát is áthassa a generációs nyitás gondolata, amellett, hogy a vállalat már előre gondoskodik az utánpótlás-nevelésről.
"Úgy tapasztaltuk, hogy az utóbbi időben beszűkültek az előmeneteli, karrierépítési lehetőségek a munkaerőpiacon. A programmal a rátermett, szorgalmas munkatársainknak, illetve még a cégnél nem dolgozó tehetséges szakembereknek szeretnénk biztosítani, hogy kitartó munkával bizonyíthassanak, és akár rövid időn belül vezetői pozícióba kerülhessenek. Bízunk benne, hogy a szigorú követelmények mentén zajló, alapos felkészítés eredményeként új vezetőink igazodnak majd az új generáció igényeihez és ezzel ügyfeleink elégedettségét is növelik majd" - nyilatkozta Bába-Szabó Magda, a Generali Biztosító Emberi Erőforrás és Kommunikációs igazgatója.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?