kapubanner for mobile

EU: egyszerűbb a fogyatékkal élő munkavállalók állami támogatása

Az Európai Bizottság két iránymutató dokumentumot fogadott el, amelyek a nagy összegű képzési támogatások, illetve a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő munkavállalóknak nyújtott támogatások mélyreható értékelésének kritériumait rögzítik.

images

Az iránymutatás ismerteti, hogy a Bizottságnak milyen információkra van szüksége az értékelés elvégzéséhez, valamint felvázolja a támogatás pozitív és negatív hatásainak mérlegelésén alapuló értékelési módszertant. A kritériumokat a Bizottság állami támogatások elemzésével kapcsolatos felülvizsgált gazdasági megközelítésével összhangban állapították meg, amely az állami támogatási cselekvési tervben lefektetett elveken alapul. A Bizottság többek között ezen iránymutatásokkal kívánja világosabbá és egyszerűbbé tenni az állami támogatási szabályokat.

Neelie Kroes, a versenypolitikáért felelős biztos így nyilatkozott: "Az iránymutatás hasznos és praktikus eszköz, mivel segítséget nyújt a hatóságoknak és a vállalkozásoknak ahhoz, hogy a képzési támogatásokat, illetve a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő munkavállalóknak nyújtott támogatásokat miként tudják minél gyorsabban jóváhagyatni. A két dokumentum a Bizottság 2005. évi állami támogatási cselekvési tervével összhangban folytatja az állami támogatások gazdasági alapú értékelésének végrehajtását. Az iránymutatás kiegészíti a Bizottság "Közös kötelezettségvállalás a foglalkoztatásért" című, Európai Tanácshoz címzett közleményét is".

A nemrégiben elfogadott általános csoportmentességi rendelet (lásd IP/08/1110 és MEMO/08/482 ) lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy jelentős számú támogatást nyújtsanak a Bizottság felé történő előzetes bejelentés nélkül, többek között a képzés, illetve a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő munkavállalók foglalkoztatása terén. A nagymértékű támogatásokra vonatkozó egyéni intézkedések azonban nagyobb kockázatot jelenthetnek a verseny torzulása szempontjából, ezért az ilyen intézkedések esetében továbbra is bejelentésre lesz szükség annak vizsgálata céljából, hogy a pozitív hatások valóban nagyobbak-e a negatívaknál.

Az általános csoportmentességi rendelet a képzési projektek támogatása esetében 2 millió euróban állapítja meg a bejelentési kötelezettség határát. A hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatási támogatása esetében ez a szint 5 millió euró vállalkozásonként és évenként, a fogyatékkal élők foglalkoztatása esetében pedig 10 millió euró vállalkozásonként és évenként.

A képzési és foglalkoztatási támogatásokról szóló iránymutató dokumentumok rögzítik azokat a kritériumokat, amelyek alapján a Bizottság vizsgálni fogja az ilyen egyénileg bejelentett támogatási intézkedések megfelelőségét.

Az iránymutatások különösen azt ismertetik, hogy a Bizottság milyen típusú információkat kér, és milyen értékelési módszertant követ. A kritériumokat a Bizottság állami támogatási cselekvési terve alapján határozták meg különös tekintettel arra a mérlegelő vizsgálatra, amely a támogatás által kiváltott pozitív hatásokat állítja szembe a verseny potenciális torzulása esetén fellépő esetleges negatív hatásokkal. Ennek alapján a Bizottság a támogatásról készített általános értékeléssel állapítja meg, hogy az egészében véve elfogadhatónak tekinthető-e.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek