EU-tagság: csökkenő munkanélküliség, növekvő életszínvonal
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKedvezőbbé vált az EU megítélése egy kis beszélgetés után: nőtt azon magyarok száma, akik szerint csökken a munkanélküliség az EU-tagság által a következő öt-tíz évben és emelkedik az életszínvonal - derült ki egy új módszerrel készített felmérésből, melyet a Népszabadság idéz.
Meglepő eredményeket hozott az úgynevezett nyilvános eszmecserén alapuló közvélemény-kutatás (a találmány egyébként amerikai). A beszélgetés előtt például a megkérdezettek 41 százaléka mondta, hogy az EU-csatlakozással a magyar diákok könnyebben mehetnek Nyugat-Európába tanulni - utána már 82 százalék vélekedett így. Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója ezt azzal magyarázta, hogy az eszmecsere közben az is konkrét példákról hallhatott, akinek eddig nem voltak közvetlen élményei. Ugyancsak többen lettek, akik szerint nőnek a magyarok külföldi munkalehetőségei.
Növekedett azok száma is, akik az EU-tagságtól a következő öt-tíz évben a munkanélküliség csökkenését vagy az életszínvonal emelkedését várják. A közvélemény-kutatásból ugyanakkor világossá vált, hogy fontos változásokra az emberek kétharmada csak hosszabb távon számít.
Népszabadság
Növekedett azok száma is, akik az EU-tagságtól a következő öt-tíz évben a munkanélküliség csökkenését vagy az életszínvonal emelkedését várják. A közvélemény-kutatásból ugyanakkor világossá vált, hogy fontos változásokra az emberek kétharmada csak hosszabb távon számít.
Népszabadság
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?