Eurómilliárdokat utalnak haza a vendégmunkások
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEurómilliárdokkal segítik kelet-közép-európai családtagjaikat a nyugati országokban dolgozó vendégmunkások. Különösen a románok és a lengyelek küldenek haza jelentős összegeket, de a magyarok is meglehetősen adakozó kedvűek - összegzi a Világgazdaság.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint 2007 végén 324 ezer lengyel, 230 ezer szlovák, 202 ezer román, 82 ezer bolgár és 27 ezer magyar állampolgár dolgozott legalább két hónapig külföldön. Ezek a számok azonban inkább csak becslések: az olasz és a spanyol kormány adatait összevetve például kiderül, hogy a két országban másfél-két millió román dolgozik, a lengyel kormány pedig közel kétmillióra taksálja a külföldön munkát vállaló állampolgárainak a számát. Ez utóbbi becslések hitelességét növeli, hogy mindkét térségbeli országban mind több területen szakemberhiány tapasztalható.
Csalóka romániai és lengyelországi adatok
A külföldön dolgozó románok tavaly a jegybanki adatok szerint 4,7 milliárd eurót utaltak haza bankokon keresztül. Az Adevarul című lap azonban ennek is ellentmond, elemzése szerint a készpénzben hazahozott összeg ennek az ötszörösére rúghat. Mugur Isarescu, a Román Nemzeti Bank elnöke a közelmúltban figyelmeztette a vendégmunkások családtagjait, hogy váltsák lejre a rokonaik által hazajuttatott eurót, dollárt és más valutát, mondván, a román fizetőeszközben tartott megtakarítások stabilabban őrzik értéküket, mint a devizák. Lengyelországban csupán 4,1 milliárd eurónyi átutalásról szólnak a hivatalos adatok, de feltehetően a valóságban ennek többszörösével kell számolni.
Hazánk is a "kettős könyvelés" híve
Magyarországon ezzel szemben alig "látszik" a statisztikában a vendégmunkásoktól származó pénz: a hivatalos hazautalások a GDP 0,5 százalékát sem teszik ki, bár ez éppúgy nem valós érték, mint a hivatalos adatok szerinti, kinti 27 ezer fős magyar munkaerő-állomány. Csak az osztrák határvidéken ennek háromszorosára tehető az ingázók száma, s az ő fizetésük sem jelenik meg a jegybanki statisztikákban.
Világgazdaság / Die Presse

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?