EVM: megvan az új vezérigazgató, de ez nem túl jó hír a dolgozóknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA cégbíróság bejegyezte az EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt. új vezérigazgatóját, és a cégadatok szerint folyamatban van a tulajdonoscsere bejegyzése is - tudta meg a Napi.hu.
Az ismert magyar márkákat, a WU2 sampont, a Bip és az Ultra mosó- és mosogatószereket, a Komfort tisztítószereket is gyártó társaság január óta állásidőn lévő, ám fizetést nem kapott, mintegy 90 dolgozójának valószínűleg nem túl kedvező hír, hogy az új vezérigazgató Puskás Ferenc István, akinek nevén az EVM már a 16. vállalkozás. E cégek mindegyike nehéz helyzetbe került vállalkozás, vagy végrehajtás alatt állnak, vagy elindult ellenük a végelszámolás, felszámolás vagy kényszertörlés, s akad köztük olyan, amely már felszámolással jogutód nélkül megszűnt - derül ki a Céginfo.hu adataiból.
A Puskás által átvett társaságokban - ezekben legtöbbször cégvezetőként és tulajdonosként is megjelenik, néhányban csak ügyvezető vagy társtulajdonos - az is közös, hogy a társaságok székhelye is megváltozik. Az EVM estében a XVII. kerület, Cinkotai úti telephelyéről a X. kerület, Mázsa utca 9. szám alatti irodaházba került át a székhely. A változásbejegyzés február 6-án jelent meg a Cégközlönyben, ám már január 3-tól hatályosak az adatok. A nyilvános cégadatokból még nem derül ki, hogy ki vagy kik az új tulajdonosok, csak annyi látszik, hogy folyamatban van a bejegyzés. A dolgozók között terjedő hírek szerint időközben a jól hangzó márkanevektől is megszabadult az EVM, a HVG meg nem erősített hírei szerint egyenként mindössze 9000 forintért.
Az EVM több száz millió forinttal tartozik a beszállítóinak és az adóhatóságnak (a NAV végrehajtást kezdeményezett). A kötelezettségállománya 2012. december 31-én - az éves mérlege szerint - meghaladta az egymilliárd forintot. A cégnél intenzív hatósági ellenőrzés indult az elmúlt napokban, a munkaügyi, a környezetvédelmi hatóság, a katasztrófavédelem és az ÁNTSZ is vizsgálatot indított - mondta a Napi.hu-nak Székely Tamás VDSZ-elnök. A szakszervezeti vezető szerint kevés vagyona lehet a cégnek (a gyáringatlant bérelték), az adótartozás is jelentős, így a dolgozók leginkább állami segítségben bízhatnak elmaradt járandóságok kifizetésében.
A Céginfó adatai szerint a társaság az elmúlt években 3-3,5 milliárd forint árbevételt ért el, a vesztesége tavaly 370 millióra rúgott. Az EVM 2014 februárjában 87 főt foglalkoztat, 2012-ben és 2013-ban valamivel több mint 100 dolgozója volt, 2011-ben pedig még 125 munkatársa volt.
Napi.hu

Szerdán utcára vonulnak a múlt héten blokád alá vett EVM dolgozói.
Napi.hu
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?