Ezeken a helyeken a legjobb dolgozni
Részesülés a pénzügyi eredményekből, emberközpontú vezetés, a dolgozók elismerése - ez jellemzi a legjobbakat a munkavállalók szerint. A "legjobb munkahely" bizonyítványt az Aon Hewitt humánerőforrás tanácsadó cég felmérése alapján kapták, a díjakat szerdán Budapesten adták át - közölte a társaság. Az idén tizenötödik alkalommal készített kutatásban 76 vállalat vett részt, összesen 32 000 munkavállaló és 450 felsővezető válaszait dolgozták fel.
Az idén kitüntetett vállalatok dolgozóinak 79 százaléka érzi úgy, hogy a szervezetükről, mint munkahelyről kialakult külső kép, az "employer brand" összhangban áll személyes tapasztalataikkal. A legjobbaknál a megkérdezettek 81 százaléka ért egyet azzal, hogy ha a vállalat sikeresen eléri a kitűzött céljait, a pénzügyi eredményekből a dolgozók is részesülnek, szemben az 55 százalékos magyar átlaggal. Ezen kívül a felsővezetés emberközpontúsága és őszinte kommunikációja, a fejlődési és előrelépési lehetőségek, az elismerés, valamint a hatékony munkavégzés feltételeinek megteremtése különbözteti meg leginkább a legjobbakat. Azt, hogy ez megtérülő befektetés, a pénzügyi mutatók is igazolják - derül ki a felmérésből.

Az ezernél több munkavállalót foglalkoztató nagyvállalati kategóriában az Allianz Hungária Zrt., a Diageo Üzletviteli Szolgáltatások Kft., a dm Kft., valamint a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. lett a legjobb munkahely.
A közepes, 250-1000 fős vállalatok közül a B. Braun Avitum Hungary Egészségügyi Szolgáltató Zrt., a Decathlon Magyarország és az Eurofamily érdemelte ki a címet.
A kisebb, 50-250 fős cégek legjobbjai lettek az Alpiq Csepeli Vállalatcsoport, az Atlas Copco-Industrial Technique Hungary Kft., a Cisco Systems Magyarország Kft., a Faulhaber Motors Hungaria Kft., a Hilti Hungária Kft., a Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt., a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft., a MAPEI Kft. és a Veeva Systems Hungary Kft.
A díjátadón Veres Rita, az Aon Hewitt cégvezetője a kutatás eredményeit összegezve elmondta: "a 2015-ös évet a munkaerőért folytatott küzdelem jellemzi, ezt igazolják az adatok is. Egyre több vállalatnak okoz gondot nem csupán a tehetségek megtartása, hanem a céghez vonzása is."
A közlemény idézi Cseresnyés Pétert, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárát is, aki kifejtette: "a versenyszférában még több munkahelyre van szükség, amihez biztosítani kell a megfelelő képzettségű és mennyiségű munkaerőt, de a hazai bérek felzárkóztatását sem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen a fiatalok itthon tartásához a versenyképes fizetések elengedhetetlenek."

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?