Ezekre a területekre koncentrál a gazdaságvédelmi akcióterv második fázisa
A kormány 195 milliárd forintot szán a munkahelyvédelmi bértámogatásra - mondta el György László.
György László előadásában felidézte, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv több fázisból áll, az idén a kiemelt intézkedéseire mintegy 6100 milliárd forint keret áll rendelkezésre. Az ITM államtitkára az idei intézkedések közül egyebek közt kiemelte, hogy a kamat- és tőkefizetési moratórium mintegy 3600 milliárd forint keretet nyit meg a vállalkozások számára. A felülről nyitott munkahelyvédelmi bértámogatásra 195 milliárd forintot szánnak, a kutatás-fejlesztésben dolgozók 40 százalékos bérkiegészítésére 32 milliárd forint áll rendelkezésre - ismertette.
György László felhívta a figyelmet a támogatott hitel-, garancia és tőketermékekre, valamint az adócsökkentésekre, az adminisztráció-egyszerűsítésekre. Hozzátette, jelenlegi számítások alapján az adócsökkentések és adminisztráció-egyszerűsítések mintegy 300 milliárd forintot hagynak a gazdaságban, ide értve a 2 százalékpontos szociális hozzájárulási adócsökkentést is.
A gazdaságvédelmi akcióterv keretében a mikro-, kis- és közép, valamint a nagyvállalkozásoknak munkahelymegtartására és újak teremtésére, a hatékonyság növelésére pályázati támogatásokat indítanak. Első körben 100 milliárd forintot hirdetnek meg, de további források megjelenésére lehet számítani, ha a tapasztalatok ezt indokolják - mondta az ITM államtitkára. A konferencián György László kitért az átképzési támogatási programra, amelyben a munkáját elveszítőknek kívánnak segíteni. Egyebek közt példaként megemlítette a májusban induló, 8 hetes ingyenes, a későbbi munkát hatékonyabbá tevő informatikai képzést, amely távoktatásban lesz elérhető.
Zsabka Zsolt, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) általános alelnöke a konferencián úgy értékelte, hogy a koronavírus kapcsán előállt helyzetből várhatóan a gazdaság helyreállítása gyorsabb lesz, mint a klasszikus, 2009-es válságot követően. A BKIK általános alelnöke arra hívta fel a cégek figyelmét, hogy a kialakult új helyzetben célszerű az üzleti kapcsolatokat, szerződéseket átfogalmazni, és nem megszüntetni.
MTI
- 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BME
Részletek
Jegyek
- 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
Bár a fiatalok 57 százaléka rendelkezik valamekkora megtakarítással, 25 százalékuk nem tud rendszeresen félretenni, emellett jelentős az eltérés a... Teljes cikk
A MOMSZ a közösségi médiában kért segítséget a lakosságtól. Teljes cikk
A vállalat nem szakít teljesen a DEI-jel, csak finomhangol. Teljes cikk
- A Demján Sándor Program célja: a hazai vállalkozások méretének megduplázása 4 hónapja
- Kisvállalkozásokat segítő akciótervet hirdet meg a kormány szeptemberben 8 hónapja
- Kisvállalkozásokat segítő akciótervet hirdet meg a kormány 8 hónapja
- Íme a kormány terve a 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalék mozgósítására 13 hónapja
- DK-javaslat: vendégmunkásokat alkalmazó cég ne rúghasson ki magyar dolgozókat 1 éve
- EMELIK A SZÉP KÁRTYA KERETÖSSZEGÉT 2 éve
- Munkahelymegőrzés: Csaknem ezer kisbenzinkút jutott kormányzati támogatáshoz 2 éve
- Feldolgozóipari kkv-k kaphatnak rezsitámogatást 2 éve
- Munkahelymegőrzés: Támogatást kaphatnak az energiaintenzív termelő kkv-k 2 éve
- Állami támogatást kapott munkahelymegőrzésre a bonyhádi Knipl Kft. is 3 éve
- 283 milliós állami támogatással 150 munkahelyet őriznek meg Zsámbékon 3 éve