DK-javaslat: vendégmunkásokat alkalmazó cég ne rúghasson ki magyar dolgozókat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Demokratikus Koalíció (DK) olyan munkahelyvédelmi törvényjavaslatot dolgozott ki, ami egyetlen magyar dolgozót sem enged kirúgni a vendégmunkásokat alkalmazó magyarországi cégektől - mondta szerdai, online sajtótájékoztatóján Varga Ferenc független képviselő.
Ahogy portálunk is hírül adta, novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az elbocsátások szempontjait, ám feltűnőnek tartják, hogy csak magyar munkavállalóktól szabadul meg a cég.
A Makó mellett felvett sajtótájékoztatón Varga Ferenc ellenzéki politikus úgy fogalmazott: "a Fidesz vendégmunkástörvénye miatt magyar emberek veszítették el a munkájukat". A "fideszes munkaerőközvetítők" felvettek a településen egy gyárba 150 indonéz vendégmunkást, akiket magyar dolgozók tanítottak be, majd ezeket a tapasztalt, több mint húsz éve ott dolgozó magyarokat elbocsátották az állásukból - közölte Varga Ferenc. Soha többé nem fordulhat elő, hogy egy cég vendégmunkásokat vesz fel, betaníttatja őket a magyar dolgozókkal, majd utóbbiakat kirúgja - foglalta össze mondanivalóját a képviselő az MTI tudósítása szerint.
A Continental HR Portálhoz eljuttatott nyilatkozata szerint a leépítésnek gazdasági okai vannak, a kiválasztás pedig teljesítmény, és nem nemzetiségi alapon történik. A folyamat során természetesen a külföldi kollégákat is vizsgálják, így nem megfelelő munkavégzés esetén ők is lehetnek az elbocsájtottak között. Megjegyzik továbbá, hogy az elbocsátások többségében kölcsönzött munkavállalókat érintenek és a törvények szerint a kölcsönzött kollégák munkaviszonya maximum 5 év lehet. Ebből adódóan az az állítás sem igaz, hogy a távozó munkatársak többségében 20 évnél régebb óta dolgoznak a cégnél.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
