Íme a kormány terve a 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalék mozgósítására
A munkaerőpiaci tartalékon belül nagyságrendileg 40 ezer fő rövidtávon elhelyezhető álláskereső - szögezte le Czomba Sándor. A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára keddi közleményében kifejtette, milyen átfogó akciótervekkel fogja segíteni a foglalkoztatottság további növelését a kormány.
Még meg sem száradt a virtuális nyomdafesték cikkünkön, melyben Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében emlegetett 300 ezer fős munkaerőpiaci tartalék bevonásának problematikájáról szólalt meg Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója, máris megjelent a kormány munkaerőpiaci akcióterve az MTI közvetítésében.
Czomba Sándor közleménye szerint a kormány célja az, hogy a 15-64 évesek jelenleg is uniós átlag (ami jelenleg 75 százalék) fölötti aktivitási rátája hosszabb távon még tovább, a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra emelkedjen. Ez nem kisebb feladat, mint a korábbi vállalás, az 1 millió új munkahely létrehozása, amit a kormány sikeresen teljesített.
Czomba Sándor kijelentette: "a magyar munkahely, a magyar munkavállaló az első, ezt szolgálja a minden eddiginél szigorúbb idegenrendészeti törvény is, amelynek végrehajtási rendeletei kidolgozás alatt állnak és hamarosan megjelenhetnek. Az aktivitási ráta növelését a hazai munkaerőipiaci tartalék mobilizálásán, az álláskeresők elhelyezkedésének segítésén és a munkavállalási korú inaktív népesség aktivizálásán keresztül kell elérni".
Az aktivitás növelésére elsősorban a 25 év alattiak és az 55 év fölöttiek esetében van lehetőség, a potenciális munkaerő-tartalékot az álláskeresők és a munkavállalási korú inaktívak egy része, összesen mintegy 300 ezer fő jelenti.
Kifejtette: a munkaerőpiaci tartalékon belül nagyságrendileg 40 ezer fő rövidtávon elhelyezhető álláskereső, akik relatíve gyorsan felkészíthetők a munkavállalásra, megfelelő képzettséggel rendelkeznek, motiváltak a munkába állásra, hatékony közvetítéssel és kis segítséggel el tudnak helyezkedni.
Becslése szerint nagyjából 50 ezer főt tesz ki azok köre, akik képzést követően jó eséllyel állást találnak, esetükben csak a megfelelő képzettség vagy kompetenciák hiánya akadályozza a munkába állást. Ezért ezeket a képzéseket a kormány célzottan támogatni fogja.
Czomba Sándor szerint 150 ezer főre tehető azon álláskeresők száma, akiknek az elhelyezése komplex segítséget, fejlesztést igényel. Ezen álláskeresők, többsége nincs munkára képes állapotban, várhatóan hosszabb időszakra kiterjedő, átfogó segítségre van szükség ahhoz, hogy felkészülhessenek a munkavállalásra. Ehhez a képzés mellett bértámogatásra, a munkába járás támogatására és megszervezésére, illetve egészségügyi vagy szociális szolgáltatásokra is támaszkodni kell.
A felsorolt csoportok mellett mintegy 60 ezer főt tesz ki a munkavállalási korú inaktívak körében azok száma, akik képessé tehetők és motiválhatók a munkába állásra. Ebben a körben megállapítható, hogy a munkavállalási korú inaktív népesség egy része bár szeretne dolgozni, de élethelyzete vagy egészségi állapota korlátozza ebben. Esetükben a kormányzat komplex támogatására van szükség. "Külön figyelmet fogunk fordítani azoknak a fiataloknak a segítésére, akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak" - jelentette ki az államtitkár.
Az aktivitási ráta és így a foglalkoztatottság további növelését a kormány tehát átfogó akciótervekkel fogja segíteni, és ehhez járulnak hozzá a több mint 460 milliárd forintot biztosító GINOP Plusz program forrásai is - fűzte hozzá.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Debrecen déli ipari övezetében, egy Jedlik Ányos utcai gyárhoz riasztották a tűzoltókat szerda este Debrecenben - tájékoztatta a hajdú-bihari... Teljes cikk
Míg 2018-ban 740 ezren igényelték az szja-bevallás tervezetének postai kiküldést, addig 2025-ben már csak 75 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. Egyre... Teljes cikk
Több mint 200 dolgozó elbocsátásáról szóló hírek miatt szólította fel nyilvánosan az OTP Bank elnökét, Csányi Sándort a leépítések... Teljes cikk
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 7 napja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 7 napja
- Íme a 4 napos munkahét sikersztorija – amit a legtöbb cégvezető nem szívesen hall meg 7 napja
- Az álláskeresők aránya Magyarországon 2025 szeptemberében - grafikon 1 hete
- Riasztó adat: egy év alatt látványosan visszaesett a létszámbővítést tervező vállalatok aránya 2 hete
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hete
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hete
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hete
- Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában 2 hete
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 2 hete
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 3 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben