Ezentúl havonta kapnak fizetést a közmunkások
Nyolc- és hatórás foglalkoztatási formában folytatódik a Start munkaprogram, az érintettek bérét pedig havonta utalják a továbbiakban - tájékoztatta a kormány szerdai döntéséről a Belügyminisztérium csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint a kormány áttekintette a tavalyi közfoglalkoztatási program végrehajtását, és megállapította, hogy sikeres volt, kellő mértékben hozzájárult az elmaradott térségekben a foglalkoztatás növeléséhez.
A tárca jelezte: a kormány döntött arról, hogy a Start munkaprogramot 2013-ban az előző évi közfoglalkoztatás mintájára folytatni kell, és a nyolcórás foglalkoztatási forma továbbra is túlsúlyban lesz a hatórás foglalkoztatás mellett.
Ennek ellentmond az a szerdai értesülés, amely szerint a legtöbb közfoglalkoztatási program ezentúl legfeljebb 5 hónapig tarthat, és a programban résztvevők napi 6 órában foglalkoztathatók. Ha az önkormányzat mégis 8 órában szeretné dolgoztatni a közmunkásokat, a foglalkoztatás csak 3 hónapra szólhat - írta a Világgazdaság.
A tájékoztatás szerint a kormány felmérte a bérfizetés gyakoriságának kérdését is, eddig heti vagy havi rendszerességgel kaptak fizetést a közfoglalkoztatottak. A felmérés eredménye szerint az érintettek a havi bérfizetést részesítik előnyben, ezért a kormány döntött arról, hogy havonta utalják a béreket.
A közfoglalkoztatási programok idei végrehajtását a kormány három hónapon belül ismét áttekinti.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek