Ezerarcú nő címmel tartanak konferenciát az ELTE-n a nők helyzetéről
A nők oktatásban, munkaerőpiacon és tudományban betöltött mai szerepét is vizsgálja az Ezerarcú nő című konferencia az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogelméleti Tanszékén szerdán Budapesten.
A nemzetközi nőnap előtt megrendezett konferencián neves hazai szakemberek tartanak előadásokat a nők, ezen belül a Magyarországon élő nők szerepéről és helyzetéről a legkülönfélébb - egyebek mellett antropológiai, jogi, vallástörténeti, pszichológiai és szociológiai - szempontból.
Szó lesz majd többek között a női szerepek változásáról, a feminizmus történetéről, az autonóm nőről, az önrendelkezési jogról, a nők rögös útjáról a magyar oktatásban, a tudományban és a munka világában. Az előadások szüneteiben és a szakmai programok után a résztvevők vitákban oszthatják meg egymással személyes tapasztalataikat.
A rendezvényhez kapcsolódva kiállítás látható Kürthy Hanna grafikáiból és Szabóné Gerzson Sarolta fotóiból, az érdeklődők a témához kapcsolódó könyveket is vásárolhatnak a helyszínen. A részvétel ingyenes - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.
A konferencia megemlékezik arról is, hogy éppen 100 évvel ezelőtt magyar és külföldi feministák szervezésében zajlott a Nők Budapesti Világkongresszusa.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?