Feketelistára kerülhetnek a lódító álláskeresők

Az álláskeresők egy része hajlamos magát előnyösebb színben feltüntetni az önéletrajzban vagy állásinterjún. Leggyakoribb a nyelvtudás és a számítógépes ismeretek feltupírozása. Ritkább, de megtörténik egy nem létező volt munkahely megjelölése. Nem érdemes nagyot lódítani, a turpisság előbb-utóbb kiderül. A nagyot hazudók a fejvadászok feketelistájára kerülhetnek.

images

Bölcskei Mónika, a Be Wise Tanácsadó Kft. ügyvezetője "csípett már fülön" orvoslátogatói pozícióra hamis diplomával jelentkezőt. A pályázót az buktatta le, hogy hiába keresték, nem szerepelt az egészségügyi területen végzettek nyilvántartási listáján. Egy másik pályázó neves cégnél szerzett munkatapasztalatával szerette volna elkápráztatni az interjúztatót. Pechére az asztal másik végén ülő fejvadász korábban éppen annál a cégnél dolgozott és nem találkozott a jelölt nevével...

Néha családi állapotukat is titkolják

Állásinterjún egymást letagadó házaspárról is hallott Bölcskei Mónika. "Egy logisztikai cég két pozíciót hirdetett, melyre egy házaspár is jelentkezett. Bár közös lakcímük és viselkedésük egyértelművé tette a helyzetet, a pár mindvégig tagadott, az interjúztatók pedig arra a következtetésre jutottak: ha már a kezdet kezdetén is füllentenek, biztosan nem szavahihetők - így végül nem is alkalmazták őket."

A többség nyelvtudásáról lódít

A vaskos hazugságok (hamisított diploma, valós személyazonosság eltitkolása, hivatkozás sosem volt munkahelyre) 30 pályázóból mindössze egynél fordulnak elő. A tapasztalatok szerint az álláskeresők zöme kisebb-nagyobb csúsztatásokkal szeretne biztosra menni. A pályázók közel 40 százaléka inkább az idegennyelv-tudásával kapcsolatos információkat kezeli kissé nagyvonalúan, a legtöbb ferdítés ezen a területen hangzik el. "A nagyotmondó jelentkezők rendszerint folyékony, tárgyalási szintű angoltudással dicsekszenek vagy a középfokú tudásszintet tüntetik fel felsőfokúként. Ha azonban interjú közben hirtelen magyarról angolra váltunk, kiderül, hogy az általa mondottak köszönőviszonyban sincsenek a realitásokkal - legfeljebb gyenge alapfokon beszélnek" - magyarázza Herczku Mónika, a Karriermentor Iroda vezetője. A szakember azért hozzátette: a nyelvtudással kapcsolatos tódítások többsége nem szándékos manipulációval, inkább önismereti problémákkal és a realitásérzék hiányával magyarázható.

A számítógéptudás eltúlzása is banánhéj lehet

A benyújtott önéletrajzok másik, ugyancsak kényes területe a számítógépes ismeretek kozmetikázása. Akadnak pályázók, akik a lehető legalapvetőbb számítógépes ismeretek birtokában is profiként tüntetik fel magukat. Herczku Mónika arról számolt be: egy alkalommal felső vezetői asszisztens pozícióba kerestek jelölteket. Egy pályázó minden szempontból alkalmasnak látszott - önéletrajzában professzionális Word, Excel és PowerPoint ismeretet tüntetett fel. A hölgy már a harmadik interjúkörig jutott, amikor próbára tették, itt azonban kiderült: egyikhez sem ért. Számítógépes ismereteit erőteljesen feltupírozó titkárnőjelölttel már Bölcskei Mónika is találkozott. "A hölgy önéletrajzában állított kiváló Excel-tudását szerettük volna próbafeladattal is leellenőrizni. A nő azonban szomjúságra, fulladásra, rosszullétre hivatkozott, elkéredzkedett levegőzni és sosem láttuk többet"- elevenít fel egy közelmúltban történt esetet a szakember.

Családi vállalkozás alkalmazottjából kereskedelmi igazgató

Bizonyos esetekben a pályázók csúsztatásként előszeretettel sorolják be magukat a ténylegesnél magasabb, ígéretesen hangzó pozíciókba - így lesz az önéletrajzban a néhány fős családi kisvállalkozás munkatársából kereskedelmi igazgató, a magánvállalkozásban működtetett egyszemélyes cég mindeneséből vezérigazgató, a vezető "sokadik" helyetteséből pedig projektmenedzser. "Egy vezető pozícióra pályázó férfi projektvezetői múltra hivatkozott önéletrajzában, ezzel szemben már a második keresztkérdésből kiderült: sosem volt projektmenedzser, csupán a felettese után következő harmadik "kisfőnök" szerepét töltötte be a csapatban"- hoz példát Bölcskei Mónika.

A fejvadászok pontosan megjegyzik a füllentőket

A munka nélkül töltött hónapok, évek kozmetikázása ugyancsak kényes téma. "Számos pályázó trükközéssel akarja kitölteni önéletrajzában ezeket a lyukakat. Ezért inkább nem vallják be a diplomázás előtti évhalasztásokat, vagy épp az adott munkahelyre vonatkozó belépés-kilépés időpontjait szeretnék előnyösebb színben feltüntetni. A csúsztatások azonban néhány keresztkérdéssel - például kikkel járt egy évfolyamra, ismeri-e X.Y. tanárt, vagy milyen személyi változások voltak a közelmúltban korábbi munkaadójánál - hamar kideríthetők" - magyarázza Herczku. A szakemberek emellett állítják: nem érdemes nagyot mondani. A fejvadász cégek pedig pontos nyilvántartást vezetnek a tódító pályázókról...

Takács Gabriella
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért

Életének hetvenegyedik évében, kedden meghalt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, többek közt a Sátántangó és a Werckmeister... Teljes cikk

Ünnepi fények, rejtett feszültségek – egyre inkább teher a céges ajándékozás?

A munkahelyi ünnepi hangulat sok helyen kényszerré válik: egy friss felmérés szerint a dolgozók nagy része komoly pénzügyi és érzelmi nyomást... Teljes cikk

Csepeli melósok pózolnak munkaruhában (vagy anélkül) – elképesztő siker lett a naptáruk

A Csepeli Szabadkikötő dolgozói idén is előálltak saját, fanyar humorral teli naptárukkal, amelyben munkaruhában – vagy épp anélkül –... Teljes cikk