Feketén foglalkoztatták az áramütést szenvedett dolgozókat - új eljárás indulhat
Új eljárás megindítását kérte a tavaly szeptemberi, dabronci halálos áramütés ügyében a Vas Megyei Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervétől a baleset legsúlyosabb, később a kórházban elhunyt sérült családjának jogi képviselője.
Az ügyben indított eljárását a rendőrség és a munkavédelmi felügyelőség márciusban azzal a megállapítással zárta le, hogy a munkavezető helyszínen hozott hibás döntése miatt érte halálos áramütés az építkezésen dolgozókat, és a baleset nem a munkáltatónak róható fel. A rendőrség megszüntette a büntetőeljárást, mert a bűncselekménnyel gyanúsítható építésvezető maga is a munkabaleset áldozata lett.
A Veszprém Megyei Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervének korábbi közlése szerint munkavédelmi bírságot nem szabtak ki az ügyben. A hat munkás két munkáltató alkalmazásában állt, a teljes körű munkaügyi vizsgálat szerint az egyik cégnél dolgozókat szabálytalanul, bejelentés nélkül foglalkoztatták.
Czeglédi Csaba, a kórházban elhunyt szombathelyi munkás családját egy hónapja képviselő ügyvéd szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az egyik vállalkozó a feltárt feketefoglalkoztatást a hatósági felszólítás ellenére sem szüntette meg. Közlése szerint az elhunyt 44 éves férfi fia is súlyosan megsérült a dabronci építkezésen, őt is bejelentés nélkül foglalkoztatta az építőipari vállalkozás, és ő sem kaphatta meg az ilyen esetben járó baleseti táppénzt. Az elhunyt férfinak és fiának a helyzete munkajogilag a baleset óta rendezetlen. Az ügyvéd tájékoztatása szerint a Vas megyei egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szerv kiemelten kezeli az ügyet.
Mint mondta, az új eljárásban annak a megállapítását kérték a Vas Megyei Kormányhivatal munkaügyi felügyeletétől, hogy a szombathelyi vállalkozó nem szüntette meg a feltárt szabálytalanságokat. Azóta sem hozta létre a munkaviszonyt, és emiatt a baleset óta munkaképtelen fiú és a család az állam összes pénzbeli ellátásától elesett.
Czeglédi Csaba szerint az ügy akkor rendeződhet megnyugtatóan, ha a szombathelyi család visszamenőleg is megkapja a neki járó ellátásokat.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Halásztelek fideszes polgármesterét, Nagy Barnabást őrizetbe vették, miután a gyanú szerint közreműködött egy hozzátartozója fiktív... Teljes cikk
Meghalt egy férfi a mohácsi híd építkezésén kedden délelőtt – számolt be róla az ATV Híradó. Teljes cikk
Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk
- Halálos munkabaleset a mohácsi híd építkezésén 2 hete
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hónapja
- Lakhatás, bérek, munkabiztonság – aláírásgyűjtést indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség 2 hónapja
- Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája 2 hónapja
- Egységes megjelenés, kevesebb gond 2 hónapja
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 2 hónapja
- Ilyen egy gondoskodó munkaadó: díjat nyert a HungaroControl 2 hónapja
- Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban 2 hónapja
- Újabb vádak a Gödi Samsung-üzemnél: alvállalkozók dolgozóit is rákkeltő anyag érhette 2 hónapja
- Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat 3 hónapja
- A munkahelyi hiányzás ára: így lehet lemaradni az előléptetésről és a magasabb fizetésről 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?