Felmentették a Pető intézet rektorát

Felmentette a szeptembertől főiskolává alakuló Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének rektorát a miniszterelnök, a határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

Orbán Viktor Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterének előterjesztésére döntött Schaffhauser Franz főiskolai rektor felmentéséről. A határozatban utaltak arra, hogy a Pető intézet jelenlegi intézményi formájában 2014. augusztus 31-ei hatállyal megszűnik.

Két héttel korábban, július 31-én ugyancsak a Magyar Közlönyben jelent meg, hogy az intézet állami fenntartásba kerül és feladatait szeptember 1-jével a Pető András Főiskola elnevezéssel megalakuló intézmény veszi át.

Az Országgyűlés július 4-én döntött a Pető intézet állami fenntartásba vételéről, valamint egyebek mellett arról is, hogy az intézet köznevelési intézménye gyakorlóiskolai státusba kerül. Rétvári Bence parlamenti államtitkár azzal magyarázta a törvénymódosítást, hogy az hosszú távú, biztos finanszírozást és jogi környezetet biztosít az intézetnek.

A július 31-én kiadott kormányrendelet kimondja: a Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft. és a fenntartásában főiskolaként működő Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének (MPANNI) - a konduktív pedagógia legrégebbi képviselőjének - feladatait a Pető András Főiskola veszi át szeptember 1-jével.

A közlönyben akkor megjelent egy kormányhatározat is, amely azt rögzíti, hogy a kabinet egyetért a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete által fenntartott köznevelési intézmény - az MPANNI Gyakorló Óvodája, Általános Iskolája, Kollégiuma, Előkészítő Szakiskolája és Egységes Konduktív Módszertani Intézete - állami fenntartásba vételével, mégpedig úgy, hogy az átalakuló köznevelési intézmény új szerkezetben a - járóbeteg-szakellátási tevékenységet is ellátó - Pető András Főiskola fenntartásában működjön tovább gyakorlóiskolaként.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új országigazgató a JYSK Magyarország élén

2026. március 1-jétől új országigazgató irányítja a JYSK magyarországi működését: Szűcs Tamás veszi át a pozíciót Szimeiszter Sándortól,... Teljes cikk

Rangos üzleti díjjal jutalmazták a magyar befektetőt – jön a globális megmérettetés

A Wallis Csoport alapítója és elnöke, Veres Tibor nyerte el a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján. A nemzetközi piacokon is sikerrel... Teljes cikk

Újraválasztotta elnökét a Felnőttképzők Szövetsége

Ötödik alkalommal választotta elnökének a Felnőttképzők Szövetsége Zsuffa Ákost. Teljes cikk