kapubanner for mobile

180 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor fizetése, Kövér László majdnem hatmilliót kereshet márciustól - Így nő a képviselők bére

Sulyok Tamás köztársasági elnök fizetése csaknem félmillió forinttal emelkedik.

Márciustól 180 ezer forinttal nőhet majd a mandátummal rendelkező politikusok havi juttatása – számolta ki a HVG. A Fidesz 2018-ban döntötte el, hogy a képviselők alapfizetését az előző évi bruttó átlagbérhez kötik, így a politikusok béremeléséhez nem kell minden évben új jogszabályt elfogadni, azok automatikusan emelkednek vagy csökkennek az alapján, hogy az előző évben miként alakultak a keresetek nemzetgazdasági szinten.

A törvény szerint a képviselői alapfizetés az előző évi bruttó átlagbér háromszorosának megfelelő összeg. Ez az idei 727 ezer forinttal számolva nagyjából 2,18 millió forintot jelent.  A HVG a számításhoz a 2024-ben mért 667 ezer forintos bruttó átlagot, valamint 9 százalékos idei béremelkedést vette alapul.

Kövér László házelnök márciustól a képviselői alapbér 2,7-szeresét kapja majd és 5,89 milliót kaphat majd márciustól. Így 480 ezer forinttal emelkedhet a fizetése.

Sulyok Tamás köztársasági elnök fizetése majdnem félmillióval nő, 6,48 millió forint jár majd neki.

Orbán Viktor jövő évi fizetése nagyban függ  attól, hogy a Fidesz nyer-e az áprilisi választáson. Országgyűlési képviselőként biztosan többet keres majd márciustól 180 ezer forinttal, de a miniszterelnöki bér júliustól júliusig érvényes, azaz az arra vonatkozó növekedést csak akkor veheti kézhez, ha továbbra is kormányfő marad. A miniszterelnöki posztért akkora juttatás jár, mint a házelnökiért, azaz 5,89 millió forint a havi összeg, ami kiegészül a képviselői alapbérrel, 2,18 millió forinttal. Ha a Fidesz nyer, Orbán Viktor fizetése összesen 666 ezer forinttal nőhet, és meghaladhatja a 8 millió forintot.

A képviselők egyéb havi juttatásokban is részesülnek, ezek mértéke így alakul:

  • lakás- vagy szállodahasználat: 763 ezer forint; 
  • irodai elhelyezés: legfeljebb 2,18 millió forint; 
  • alkalmazotti keret: a képviselői alapbér 3,3-szorosának adózás nélküli összege; 
  • mobiltelefon-szolgáltatás igénybevétele: 109 ezer forint; 
  • üzemanyag- és közlekedési eszköz igénybevétel költségtérítés.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek