kapubanner for mobile

Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át.

Göndöcs Viktor Prohuman-

A Prohuman Zrt. tájékoztatása szerint 2026. január 12-től Göndöcs Viktor eddigi stratégiai vezérigazgató-helyettes tölti be a vállalat vezérigazgatói pozícióját.

Göndöcs Viktor 18 éve kezdte szakmai pályafutását, több mint tíz évet multinacionális vállalatoknál dolgozott. 2018-23 között a Trenkwaldernél töltött be különböző vezetői pozíciókat, 2024. februártól a Work Force operatív vezetője volt. Innen igazolt egy évvel ezelőtt a Prohumanhoz vezérigazgató-helyettesnek. A közgazdász végzettségű szakember jelentős tapasztalatokat szerzett a munkaerő-kölcsönzésben és -közvetítésben, a vendégmunkások munkaerőpiaci bevonásába, valamint a diákmunka terén is.

Dr. Tóth Ágnes 2024. márciusa óta vezette a Prohumant, nevéhez kötődik a szervezeti és irányítási megújulás (korábbi interjúnk vele itt olvasható). Prohumanos szakmai állomása előtt 14 éven át dolgozott a Budapesti Metropolitan Egyetemen, amelyet 2019-2023 között vezetett.  

A nyitóképen Göndöcs Viktor (forrás: Prohuman)

 

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek