Felvette a tízezredik dolgozót a Bosch-csoport
A magyarországi Bosch-csoport bő másfél év alatt 1500-zal növelte a dolgozói számát.
A cég tízezredik dolgozóját szombaton a Go-kart, Go-Bosch! címmel rendezett budapesti versenyen köszöntötték. A cég közleménye szerint szombaton nemcsak a tízezredik kollégát, hanem a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának 1200. fejlesztőmérnökét is köszöntötték.
A magyarországi Bosch-csoport 2013 augusztusában kötött stratégiai együttműködési megállapodást a kormánnyal, akkor 8500 munkavállalót foglalkoztattak az országban, vagyis bő másfél év alatt 1500-zal növelték a dolgozók számát.
A közlemény idézi Javier González Pareját, a magyarországi Bosch-csoport vezetőjét, aki kiemelte: a csoport Magyarország legnagyobb foglalkoztatóinak elitklubjába került. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a cég foglalkoztatási számaiból is kitűnik: a vállalat hosszú távra tervez Magyarországon, tevékenységével pedig nagyban hozzájárul a magyar gazdaság folyamatos mozgásban tartásához.
Oliver Schatz, a Robert Bosch Kft. műszaki területekért felelős elnöke, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője a közlemény szerint elmondta: a központban létrejövő munkahelyek több mint 80 százaléka felsőfokú végzettséget kíván meg, az új kollégák magas szintű szaktudására és kreatív képességeire építenek.
A Go-kart, Go-Bosch! versenyen a fiatal mérnökök kreativitását mérik fel. Nyolc magyar felsőoktatási intézmény tíz fiatal mérnökcsapata versenyez a Papp László Budapest Sportarénában. A csapatoknak önjáró gokartokat kell építeniük, amelyek maguktól parkolnak, illetve fúrógépből kell önindítót, fűnyíróból pedig hibridhajtást készíteniük.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?