kapubanner for mobile

Fiatalok kutatás-fejlesztési projektjeit támogatja a Siemens

A Siemens hosszú évek óta elkötelezetten támogatja a hazai felsőoktatást. Idén 12 hallgató és további 6 diákcsoport kapott ösztöndíjat a vállalattól. Céljuk, a tehetséges fiatalok elismerése és a további kutató munkájuk ösztöndíjjal való segítése, egy kiváló szakemberbázis kiépülése - írják közleményükben.

A pályázati támogatás nyerteseinek Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át elismerést jelző oklevelet. - A Siemens tudja, hogy a fiatalokban milyen hatalmas erő és lehetőség rejtőzik. Éppen ezért évről évre elismerjük kiváló munkájukat, és igyekszünk mind anyagiakban, mind a későbbiekben szakmailag is támogatni karrierjüket. Ezzel egyrészt javítjuk az ország kutatás-fejlesztési potenciálját, másrészt elősegítjük a gazdaság versenyképességének növeléséhez szükséges, kiváló szakemberbázis kiépülését, amelyre mi is alapozunk - mondta el a vállalat vezetője.

Az öt millió forint értékű ösztöndíjat a diákok többek között modellvasút-rendszer fejlesztésre, quadrocopter építésre, illetve a kutatás-fejlesztési projektjeikhez elengedhetetlen hardver infrastruktúrára fordítják. Az elismeréseket Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át a fiataloknak november 17-én.

Hat hallgatói projekt támogatásáról döntött a BME Pro Progressio Alapítványának pályázatait elbíráló bizottság - olvasható a sajtóanyagban. A projektekben közös, hogy a hazai kutatás-fejlesztés szempontjából innovatív és előremutató, mindemellett a lehető legtöbb diák szakmai fejlődéséhez hozzájáruló kezdeményezésekről van szó.

A támogatási összegekből a BME Mechatronikai Szakosztálya egy általuk fejlesztett, feltérképező rendszer tesztelésére alkalmas qadrocoptert, a Robo2BME csapat pedig a 2015-ös Eurobot Nemzetközi Versenyre készítendő robotot épít, valamint a versenyen való indulást finanszírozza. A Gépészmérnöki Szakkollégium micromouse robotversenyt, a Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata Ifjúsági Energia Műhelyt szervez, a Simonyi Szakkollégium a LEGO kör eszközparkját fejleszti. Végül, de nem utolsó sorban az Energetikai Szakkollégium nyert támogatást a jövő évi programjaihoz tartozó költségvetés kiegészítésére.

A Siemens a kutatás-fejlesztési projektek mellett TDK és szakdolgozatokat is díjazott. A vállalat által kiírt ösztöndíjpályázat célja olyan, tehetséges fiatalok elismerése és a további kutató munkájuk ösztöndíjjal való segítése volt, akik az ipar műszaki fejlesztését támogató, innovatív, újszerű, saját ötletet is tartalmazó szakdolgozatot, diplomamunkát készítettek. A projekt a Siemens és a BME között létrejött, 2014. évi Együttműködési Megállapodás részét képezte - áll a cég közleményében.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk