Fidesz: 206 ezer közmunkás él több pénzből, mint eddig
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány idén 206 ezer olyan embernek ad munkát, aki eddig segélyből élt, így ők havonta 18.500 forinttal több pénzből tudnak élni, mint eddig - közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MTI-vel a szocialista Gúr Nándor keddi szavaira reagálva.
A parlament foglalkoztatási bizottságának MSZP-s elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, a szocialista kormány alatt nem nettó 47, hanem - alacsonyabb minimálbér mellett is - 60 ezer forintot kaptak a nyolc órában foglalkoztatott közmunkások. Selmeczi Gabriella közleményében azt írta, arra kéri Gúr Nándort, "számoljon egy kicsit: hány ember életét könnyíthette volna meg akár csak egyetlen nokiás doboznyi pénz".
A szóvivő hozzátette, "a szocialistáktól átvett örökség nyomán" 595 ezer ember él 28.500 forintos jövedelempótló segélyből. A jelenlegi kormány azonban - folytatta - idén 206 ezer, eddig segélyből élő embernek ad munkát, így 206 ezren havonta 18.500 forinttal több pénzből tudnak élni, mint eddig, a rászoruló családokat pedig egyéb szociális támogatásokkal is segítik. "Ezt a szocialisták nem tudják értékelni, mert az eddig nyilvánosságra került korrupciós ügyeik ennek sok ezerszeresével károsították meg az adófizetőket" - zárta közleményét Selmeczi Gabriella.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?