kapubanner for mobile

Figyelmeztető sztrájk az ISD Dunaferrnél

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 13 és 15 óra között a Dunaferrnél; a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség által szervezett munkabeszüntetés célja a bér- és szociális megállapodások kikényszerítése volt - mondta el a szövetség elnöke az MTI-nek.

images

Mucsi Zoltán tájékoztatása szerint a január eleje óta tartó bértárgyalások elhúzódása, valamint a béren kívüli juttatások egyes elemeinek tervezett átalakítása miatt kényszerültek erre a lépésre. A tárgyalások a figyelmeztető munkabeszüntetés ellenére folytatódnak, s amennyiben ezen a héten nem vezetnek eredményre, jövő hét keddre általános sztrájkot hirdet az érdekképviselet.

A szakszervezeti szövetség a bértárgyalások kezdetén 5,2 százalékos béremelést követelt a munkavállalóknak, hétfőn viszont kompromisszumos megoldásként, készek lettek volna 4,2 százalékos béremelésben, valamint a béren kívüli juttatások ugyanilyen mértékű emelésében megállapodni.

Mucsi Zoltán hangsúlyozta: a bértárgyalások elhúzódásának egyik oka, hogy nem sikerült megállapodni a 13. illetve 14. havi bérrel - az úgynevezett szabadságos és karácsonyi juttatással - kapcsolatban, mivel a cégcsoport tulajdonosai ennek átalakítását tervezik.

A bérmegállapodás-tervezetet a tulajdonosok igazgatótanácsának kellene jóváhagynia, de mindeddig ez nem történt meg. A figyelmeztető sztrájkhoz nem csatlakozott a cégcsoportnál működő másik reprezentatív szakszervezet, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, de Mucsi Zoltán tájékoztatása szerint tagjai szolidárisak a munkabeszüntetőkkel.

Az MTI korábbi információja szerint az ISD Dunaferrnél az elmúlt öt évben minden évben az előre jelzett inflációt 1,05 százalékkal meghaladó béremelést hajtottak végre, a dolgozóknak biztosították a 13. illetve 14. havi bért, az idén januárban pedig a minden arra jogosult munkavállaló bérkompenzációban részesült.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek