Fizetésemelésre van szükség, mert Magyarország leszakad Európától
Az MSZP szerint fizetésemelésre van szükség, enélkül Magyarország végérvényesen leszakad Európától. A Fidesz szerint a szocialisták ellenzékben béremelést követelnek, de kormányon csökkentették a fizetéseket.
Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője csütörtökön Kaposváron, a párt kongresszusi előkészítő értekezletén azt mondta: az alacsony fizetések, a nagy jövedelemkülönbségek nagymértékben akadályozzák Magyarország versenyképességét, élhetetlenné teszik több millió ember hétköznapjait, elősegítik az elvándorlást és a pályaelhagyást.
"Követeljük a kormánytól", tegye lehetővé, hogy a közszolgálatban dolgozók, pedagógusok, egészségügyi ápolók, közigazgatásban dolgozó előadók, a rendőrség és a honvédség fizikai dolgozói nettó 150 ezer forintot kereshessenek, a főiskolai diplomások fizetése 175 ezer, az egyetemi végzettségűeké 200 ezer forint legyen - tette hozzá a politikus.
Tóbiás József kitért rá: a közszféra mellett a reálgazdaságban is szükség van béremelésre, fenntartják korábbi álláspontjukat, hogy a munkaadókat terhelő adók csökkentésével ebben a szférában elérhető a 100 ezer forintos minimálbér.
Az ellenzéki politikus a kongresszusi előkészítő értekezleten a párt Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyei küldöttei mondott beszédében sajnálatosnak nevezte, hogy a kormány érdemben nem akar tárgyalni a bérekről az érdekképviseletekkel, holott "nincs ma Magyarországon olyan gazdasági-társadalmi elemző, aki ne értene egyet abban, hogy a fizetésemelés elvárandó a magyar gazdaság, a társadalmi jólét növekedése érdekében".
Világossá kell, hogy váljon: a szocialista párt nem fogadja el azt a jövedelemkülönbséget sem, amely ma szétszakítja Magyarországot, miközben az urizálás, az új feudalizmus jeleit látjuk - mondta.
Harangozó Gábor, az MSZP Somogy megyei elnöke az értekezleten az alacsony jövedelmek mellett a szegénység mélyüléséről, Harangozó Tamás Tolna megyei elnök az elvándorlás problémájáról, Fodor Csaba Zala megyei elnök pedig egyebek mellett arról szólt, hogy a radikális béremelés immár nem megkerülhető Magyarországon.
Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese a tanácskozáson bejelentette, hogy a szocialisták népszavazást kezdeményeznek az állami földek értékesítésével kapcsolatban. "Úgy gondolom, e mögé be tudjuk állítani az ország lakosságának a többségét, mert nem értenek egyet az állami földek ellopásával" - mondta.
A Fidesz szerint kormányon a szocialisták "magas adókkal büntették a munkavállalókat, elvették tőlük a családi adókedvezményt, félmillió embert tettek munkanélkülivé, tönkretették a gazdaságot és a hazai vállalkozásokat, akik a legtöbb embert foglalkoztatják".
A polgári kormányzás óta a gazdasági növekedés és a munkanélküliség csökkentése Európa élén jár, az Európai Bizottság csütörtöki jelentése is kiegyensúlyozott növekedést és tovább növekvő foglalkoztatást jelez Magyarországra, az erősebb gazdaság pedig erősebb béreket tesz lehetővé a versenyszférában és a közszférában is - hangsúlyozták.
A kormány béremelési programokat indított a rendőröknek, a katonáknak, a tűzoltóknak, az ápolóknak, az orvosoknak, a szociális és gyermekvédelmi dolgozóknak, a pedagógusoknak. A kormány most döntött arról, hogy jövőre a bölcsődei dolgozókra is kiterjeszti a pedagógus életpályamodellt és emeli a felsőoktatásban dolgozók fizetését is - írták.
Jelezték: 2010 óta minden évben nő a minimálbér és töretlen a reálbérek növekedése; "az a célunk, hogy a magyar dolgozók fizessék Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját", ezért felére csökkentették és jövőre tovább mérséklik ennek kulcsát.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?