Foglalkoztatási paktum a siklósi kistérségben
Megvalósult a foglalkoztatási paktum és folyamatban van egy kisharsányi mintagazdaság megteremtése a siklósi kistérségben - összegezték az erről szóló projekt záró rendezvényén a szakemberek.
A harkányi Baranya Hotelben tartották az Európai Unió támogatásával megvalósult 25 millió forintos projekt záró eseményét, a projekt keretében a foglalkoztatási paktum a Siklósi Többcélú Kistérségi Társulás vezetésével, összesen 85 szervezet részvételével jött létre. A célja az, hogy összefogja a kistérségben a foglalkoztatásban érintett szervezeteket és munkáltatókat a munkaerő-piaci helyzet javítása érdekében. A projekt záró rendezvényén Alpár György, az irányítócsoport elnöke hangsúlyozta: a kistérségi összefogás mértéke felülmúlta a várakozásokat.
A másfél éves program során öt mintaprojektet dolgoztak ki, ebből egyet, a kisharsányi mintagazdaságot a település polgármestere, Léber Gábor mutatta be. A tervek között négy megműveletlen kert hasznosítása szerepel, ebből egy az önkormányzat, három idős emberek birtokában van. A mintaprojekt hat munkahely létrehozását célozza meg. Ezen kívül egy épület megvásárlása szerepel a 32 millió forintos tervben, ahol a terményeket dolgoznák fel és bemutatnák a projektet. Kiss Erzsébet, az Új Esély Egyesület elnöke kiemelte: a paktum munkacsoportjának célja a helyi erőforrások feltárása, de legalább ilyen fontos a több generációs munkanélküliség csökkentése. Az elnök a napjainkra elfeledett szakmák és a romák hagyományos tevékenységeinek újjáélesztését javasolta, azzal együtt, hogy ezen termékeknek piacot kell teremteni. Hollósi Szabolcs, a kistérség egyik fő partnereként résztvevő BFH Európa Kft. vezetője azt emelte ki, hogy a projekt során létrejött a civil munkacsoport, amely nem szerepelt az eredeti tervek között.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?