Fogszabályozós fiatalok a jövő milliárdosai
A jövő gazdaságát meghatározó tinédzserek 30 évesen már a csúcsra érnek. Így történt a világ legfiatalabb, önerőből lett milliárdos nőjével is. A 31 éves Elizabeth Holmes volt a philadelphiai konferencia egyik kiemelt szereplője, ahol az Y és a Z generáció képviseltette magát - írja a Hvg.hu.
Néhány hete Philadelphiában rendezték meg az "Under 30" konferenciát, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő gazdasági életének döntéshozói az iskola mellett - illetve helyett - már most saját vállalkozásukban dolgoznak, így térnyerésük a gazdasági életben sokkal hamarabb bekövetkezhet, mint bárki is számított volna rá. Míg a korábbi generációk képviselői 40-50 évesen értek a csúcsra, addig ezek a fiatalok már 30 évesen vagy még korábban oda kerülhetnek - írja a gazdasági portál.
A konferencia kiemelt szereplőének a vagyona 4,5 milliárd dollár (úgy 1200 milliárd forint). Elizabeth Holmes eredetileg vegyészmérnöknek tanult, de másodéves korában otthagyta az iskolát, és a tanulmányaira szánt pénzéből megalapította cégét, amelynek neve Theranos. Az ötlete pedig forradalmasította a vérvételt, laborvizsgálatot.
Tavi Gevinson írónő, magazinszerkesztő, blogger, színésznő, énekesnő - és nem utolsósorban a Rookie médiabirodalom vezetője. A fiatal mindössze 19 éves, és még csak tizenöt múlt, amikor felkerült a Forbes "Under 30" listájára.
Hvg.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?