kapubanner for mobile

Folytatódik a leépítés a postánál

A posta munkavállalóinak létszáma folyamatosan csökken, a közelmúltban mintegy 600 fővel csökkent az állami cég által foglalkoztatottak létszáma.

A postahivatalok száma nem csökken, az állami vállalatnak stabilan mintegy 2700 hivatala van országszerte, csak az ingadozik, hogy ebből mennyi a saját és mennyi az alvállalkozási üzemeltetésű szolgáltatóhely. A munkavállalók létszáma azonban folyamatosan apad, ez történt a harmadik negyedévben is. A Magyar Posta kimutatása szerint a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 30731 volt ebben az időszakban, ők összesen 16,2 milliárd forintot kerestek. Mintegy hatszáz embernek szűnhetett meg a munkaviszonya, hiszen a második negyedévben még 31322-en dolgoztak a vállalatnál. Csökkentek a kiadások is, hiszen ez az utóbbi létszám még összesen 18,1 milliárd forintot vihetett haza.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek