Folytatódik a rendőrség átszervezése: a fővárosi rendőrkapitányok fele repülhet
Néhány héten belül átszervezik a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) azzal a céllal, hogy a központi osztályok csak kiemelt ügyekkel foglalkozzanak. Szintén központosításra törekednek a megyei rendőr-főkapitányságokon, aminek a nem megyei jogú városok kapitányságai, őrsei láthatják kárát - értesült a Hvg.hu.
Sajtóértesülés szerint a központosítás eredményeképpen a kisebb súlyú bűncselekmények felderítését a kerületi kapitányságok végezik majd. A gazdasági lap úgy tudja, hogy a "kiszervezett" egységek között vannak a zseblopási, a betörési, valamint a trükkös lopásokkal foglalkozó osztályok. Az itt dolgozók fizetése emiatt több tízezer forinttal is csökkenthet.
A Hvg.hu azt írja, hogy a megyei kapitányságok sem maradnak ki a sorból, a városi kapitányságok ügyeletein dolgozók egy részét ugyanis a megyeszékhelyre vezénylik be.
Hvg.hu
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk
A NAV adóellenőrei többek között az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják majd. Teljes cikk
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- A rendőrségről lopott a vagyonőr 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 2 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 2 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 2 hónapja
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 3 hónapja
- Nyolcszáz ezer dollárt kalapoztak össze a gyári munkásnak, akit azért rúgtak ki, mert szidta Trumpot 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?