Folytatódik a vasutassztrájk: a MÁV több vonatra számít
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA folytatódó vasutassztrájk miatt kedden is járatkimaradásokra, útvonal rövidülésekre és jelentős késésekre kell számítani a vasúti közlekedésben, de a MÁV kora reggeli tájékoztatása szerint remény van arra, hogy a reggeli műszakváltás után több járat közlekedik majd.
Budapesten a Déli pályaudvaron szünetel a vasúti közlekedés, de a Nyugati és a Keleti pályaudvar működik. A Székesfehérvár, Pusztaszabolcs és Komárom felől érkező vonatok a Kelenföldi pályaudvart használják. Ezeken a vonalakon viszonylag rendszeres a közlekedés a vasúttársaság közlése szerint.
A Nyugatiból indulnak és érkeznek vonatok Esztergomba, Vácra és Veresegyházára. Szolnok és Debrecen között távolsági vonatokkal utazhatnak. A Keleti pályaudvarról indulnak vonatok Újszász-Szolnok és Gödöllő felé. A Budapest-Kunszentmiklós-Tass vonalon nincs gond a menetrenddel.
Miskolc térségében akadozik a vasút, Eger-Füzesabony között nem járnak a vonatok, csakúgy, mint Miskolc és Hidasnémeti között. A Miskolc előtti állomásokról Bz motorvonatokkal lehet közlekedni. Szeged és Kiskundorozsma között autóbuszok járnak, a békéscsabai vonatok Szeged-Rókust használják. A MÁV közlése szerint Debrecenben és Nyíregyházán minden jegyvizsgáló és kocsivizsgáló sztrájkol, Püspökladány és Biharkeresztes között sincs vonat.
Szeged, Pécs, Kaposvár, Szombathely nem fogad és nem indít vonatokat. A Székesfehérvár-Veszprém vonalon egy-egy járat közlekedik. Győr-Kelenföld, valamint Pusztaszabolcs és Kelenföld között utazhatnak. A Budapest-Újszász-Szolnok és Budapest-Cegléd vonalon lehet közlekedni. A zalaegerszegi csomópont területén a nappali műszakban három vonatpár maradt el, a többi közlekedett.
A vasúttársaság közlése szerint a veszprémi csomópont területén a forgalmi dolgozók közül mindenki felvette a munkát. Győr irányába nem indul vonat, Székesfehérvár felé minden második vonatpár közlekedik, Szombathely irányába is bizonytalan a közlekedés. Veszprémben munkavállalói oldalról a jegyvizsgálók és a kocsivizsgálók határozzák meg a vonatok közlekedését. A MÁV Cargo ZRt. tehervonatai az előző éjszakai, illetve a nappali gyakorlathoz hasonlóan zavartalanul közlekednek.
A MÁV adatai szerint hétfőn főként a kocsivizsgálók és a jegyvizsgálók, valamint a pénztárosok sztrájkoltak, a forgalomirányítók közül csak néhányan csatlakoztak a sztrájkhoz. A mozdonyvezetők egyáltalán nem sztrájkolnak, csakúgy, mint a műszaki (gépészeti) karbantartók.
A vasúti közlekedés aktuális helyzetét az utasok a MÁV-START Zrt. honlapján (www.mav-start.hu) követhetik figyelemmel, vagy a MÁVDIREKT számán (06-40-49-49-49) érdeklődhetnek.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?