Folytatódik az Eiffel-torony dolgozóinak sztrájkja
Szerdán is zárva maradt a párizsi Eiffel-torony, miután a dolgozók folytatták előző nap megkezdett sztrájkjukat. A világ egyik leglátogatottabb nevezetessége napi átlagban 25-30 ezer látogatót fogad.
Az Eiffel-tornyot üzemeltető vállalat, a SETE azt közölte, hogy kedden megkezdték a tárgyalásokat szakszervezettel, de még néhány "speciális kiegészítő pontot" szerdán fognak tisztázni.
A dolgozók tiltakoznak a romló munkakörülmények, a fizetések, de mindenekelőtt az elhúzódó felújítási munkálatok miatt. A Le Figaro című napilapnak a CGT képviselői elmondták, hogy 2008-ban született döntés a nyugati pillérben található lift modernizálásáról. A munkálatok elvileg 2 évig tartottak volna és 18 millió euróba kerültek volna, de 5 évvel később a lift még mindig nem működik, s a számla már 40 millió euróra rúg.
A szakszervezet szerint az Eiffel-torony látogatottsága azon múlik, hogyan lehet a tetejére feljutni. Márpedig a meglévő lifteket is rendszeresen le kell állítani karbantartási munkálatok miatt. Az ilyen problémák miatt a CGT szerint csökkent a látványosság látogatottsága, egyre hosszabb sorban várakoznak az egyre türelmetlenebb turisták.
A párizsi turisztikai hivatal hétfőn tette közzé a turistalátványosságok látogatottsági adatait. Eszerint míg 2011-ben 7,1 millióan jártak az Eiffel-toronyban, addig tavaly csak 6,3 millióan. Ez 11,5 százalékos csökkenést jelent, miközben minden más nagy párizsi látványosság látogatottsága nőtt. A Louvre múzeumát például 9,7 millióan keresték fel, s az előző évhez képest 9,3 százalékos emelkedéssel 2012-ben a múzeum látogatottsági rekordot döntött.
A 124 éves Eiffel-torony az év minden napján nyitva van, alkalmanként mégis bezár öngyilkossági kísérletek, bombariadó miatt. Sztrájk utoljára 2010 decemberében volt ott.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön,... Teljes cikk
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
- Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt 3 hete
- NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást 3 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hónapja
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 1 hónapja
- Mosodai dolgozó 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 2 hónapja
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 2 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 2 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 2 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hónapja
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?