Fórumot hoznak létre a felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsai
A Miskolci Egyetem Gazdasági Tanácsának elnöke, Takács János (Electrolux Lehel Kft. vezérigazgató) kezdeményezésére és Patkó Gyula rektor támogatásával Fórumot hoz létre az állami felsőoktatási intézmények Gazdasági Tanács elnökeinek többsége annak érdekében, hogy a felsőoktatási intézmények Gazdasági Tanácsai hatékonyan tudják munkájukkal segíteni a felsőoktatási intézményeket.
Az ország 27 érintett állami felsőoktatási intézményének Gazdasági Tanácsa többséggel döntött úgy, hogy erősíti a tagok közötti kapcsolatot, információcserét annak érdekében, hogy a tagok a felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsai működését a jogszabály adta keretek között hatékonyabbá tudják tenni, biztosítva ezzel a gazdasági tanácsok jogszabályban rögzített feladatainak a lehető legteljesebb megvalósulását. Ezt jelölte meg feladatául az újonnan alakult testület.
A Fórum az állami felsőoktatási intézmények hatékonyabb működése érdekében, a testület többségi véleménye esetén, javaslattevő módon a felsőoktatási intézmények fenntartójához, az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz fordulhat. A Fórum által hozott állásfoglalások, határozatok a tagokra nézve nem bírnak kötelező erővel, csupán tájékoztató, orientáló jellegűek. A Fórum szükség szerint, de legalább évente két alkalommal ülésezik majd. Első ülésén a testület alapító okiratát is megfogalmazzák résztvevői, s az elnöki tisztség betöltéséről is döntenek a működés ügyrendje és feladataik megfogalmazása mellett. A felsőoktatási intézményekben felállított gazdasági tanácsok elnökeinek első fórumán részt vesz a fenntartó Oktatási és Kulturális Minisztérium képviseletében dr. Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár is. Az első összejövetel résztvevői egyebek mellett a magyar oktatási rendszer európai helyéről és szerepéről, valamint a Gazdasági Tanácsok rendeltetéséről, az oktatási-képzési rendszer hatékonyságának növelésében betöltött szerepéről, lobbierejük erősítéséről tanácskoznak.
Edupress.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?