kapubanner for mobile

Fórumsorozat az önkéntes munkáról

Az egészségügyi és szociális intézményekben végzett önkéntes munkáról, a fogadószervezetek és az önkéntesek feladatairól tartanak fórumsorozatot péntektől Zalaegerszegen.

Deák Ildikó, a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány koordinátora elmondta: a Keszthelyen és Nagykanizsán tartandó rendezvénysorozattal azt szeretnék elérni, hogy minél több intézmény fogadja az önkéntes segítőket, és minél felkészültebben. Mint hozzátette, a jó cél érdekében mindig vannak aktív emberek, a civil szervezetek feladata, hogy az intézmények felkészülten fogadják az önkénteseket.

Kiemelte, hogy a segítőknek nem egy hiányzó munkakört kell betölteniük, hanem egy hiányzó tevékenységet kell ellátniuk. Képességeiknek és érdeklődésüknek megfelelő feladatokat kell rájuk bízni, például lelki segítségnyújtást, a betegek apróbb kívánságainak teljesítését, felolvasást, de segíthetnek az étkezésben, a tisztálkodásban is.

Szeder-Kummer Mária, a Zalai Falvakért Egyesület titkára szerint szinte valamennyi korosztály megtalálja a motivációt. A fiatalok azért vállalkoznak a feladatra, hogy tapasztalatot szerezzenek, ami később belekerülhet az önéletrajzukba is. Az idősebbek számára az önkéntes munka kapcsolati tőkét, az aktív életük folyamatosságát jelenti. A középkorosztály érzékeli a környezetében a hiányosságokat, ezért tudása, anyagi és fizikai ereje, szociális érzékenysége arra készteti, hogy lehetősége szerint aktívan részt vegyen a közösségi munkában.

A KSH legfrissebb adatai szerint 2009-ben 427 ezer önkéntes segítő tevékenykedett az országban. A munkaórák száma meghaladta a 60 milliót, ez 28 ezer főállású foglalkoztatott munkaidejének felel meg. A szakértői becslések szerint mindez éves szinten 56 milliárd forint bérmegtakarítást jelent.

Szeder-Kummer Mária hozzátette: a zalai falvak népességmegtartó képességének fontos mutatója lehet az önkéntesség. A forrás- és kapacitáshiány miatt nincsenek meg a pénzügyi lehetőségek a különböző rendezvények, fejlesztések megvalósítására, ezért szükség van az önkéntesek bevonására is.

Az egyesület 2006-ban hozta létre az önkéntesközpontot Zala megyében. A tevékenységet támogató programra - a Tettek mezeje címmel benyújtott pályázatra - 22 millió forint uniós támogatást nyert el a szervezet.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek