Gazdasági szükségszerűség is a romák foglalkoztatása
A Világbank felmérése szerint ha a romák foglalkoztatási rátája elérné a régió átlagát, akkor az a GDP hat százalékos emelkedését jelentené az Európai Unióban. A romák elfogadása nem pusztán emberi jogi kötelesség, hanem gazdasági szükségszerűség is. Komplex lakhatási, oktatási, foglalkoztatási programokra van szükség.
A Magyar Rádió műsorában elhangzott, Európában becslések szerint tíz-tizenkétmillió cigány él - különböző körülmények között, de nagy részük igen nagy szegénységben, a társadalom peremén. A közös európai romastratégia kidolgozása már elkezdődött, de mindeközben konkrét intézkedésekről még senki sem beszél.
Valójában nem újdonságról van szó, ahogy ezt Balog Zoltán illetékes államtitkár is hangsúlyozta a magyar elnökségi program ismertetésekor az Európai Parlamentben. Az anyagi forrásokat az unió részéről továbbra is a kohéziós, a felzárkóztatási és a szociális alapok biztosítják, hiszen a roma kisebbségek gondjai többnyire egy régió problémái is. Az oktatás és a képzés pedig etnikai hovatartozástól függetlenül kitörési pont mindenkinek, aki mélyszegénységben él. Ezért nem szerepel a tervek között egy külön roma pénzügyi alap, illetve egy romaügyi uniós biztosi poszt létrehozása.
Az európai romastratégiát az Európai Bizottság dolgozza ki, többek között Andor László és Viviane Reding vezetésével. Várhatóan április első hetében ismertetik a koncepciót.
A legfőbb pontok között szerepel, hogy a stratégiának szilárd jogalapra kell épülnie, a célcsoport meghatározásának nem etnikai hovatartozásból, hanem a gazdasági jellemzőkből kell kiindulnia.
Magyar Rádió

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?