Gerendai Károly Az év üzletembere

Az idén hatodik alkalommal, ünnepélyes gálaesten adták át vasárnap az Ernst and Young az "Az év üzletembere" ("Entrepreneur Of The Year") díjait. A független bírálóbizottság döntése értelmében 2008-ban "Az év üzletembere" Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója lett.

A "Példakép" Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója lett, a "Merész újító" Losonczi Áron, a Litracon Bt. tulajdonosa, a fényáteresztő beton feltalálója,, a "Jövő ígérete" Sándor Szandra, a Nanushka designer márka tervező-ügyvezetője.

"A rendszerváltás óta eltelt 20 évben a magyar társadalom csalódott a piacgazdaságban, elvesztette hitét a tisztességes versenyben, a munkával elért teljesítményben. Az év üzletembere program célja, hogy az igazi vállalkozói teljesítményt ismerje el. A gála díjazottjai olyan emberek, akik tevékenységükkel bizonyítják, hogy ötletekkel, kitartással, vállalkozó kedvvel és szorgalommal valódi értékeket lehet létrehozni, amelyek még az ország határain kívül is elismerést érdemelnek ki." - mondta az Ernst and Young megküldött közleménye szerint Havas István, a cég magyarországi vezérigazgatója.

"A paprika és a pálinka után 1993-ban egy új hungarikum született. A Sziget Fesztivál alakítja és növeli a hazai piac ismertségét, új lehetőségeket teremtve az itteni művészvilág számára. Gerendai Károly üzleti vállalkozásai és tevékenysége meghatározó tényezője az itthoni turizmusnak, Magyarország nemzetközi ismertségének és pozitív megítélésének." - indokolta döntését a közlemény szerint a független bíráló bizottság.

A dokumentum szerint az Ernst and Young 1986-ban, Amerikában indította útjára az "Entrepreneur Of The Year" (EOY) programot, az egyetlen nemzetközi, védjegyoltalommal ellátott üzleti díjat, amely az elismeréshez vezető erőfeszítésekről, kitartásról, hitről, valamint a kimagasló teljesítményt felmutató üzletemberekről szól. 2003 óta Magyarországon is odaítélik a kiemelkedő presztízsű kitüntetést olyan vezetőknek, akik sikeres üzleti eredményeik mellett kitűnnek egyedi és újító megoldásaikkal, valamint megbízható, kiegyensúlyozott vezetői vállalkozásaiknak. Mára hat kontinens 47 országában kerül a program megrendezésre.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
300 új munkahelyet teremt ez a beruházás Magyarországon

Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a német Rheinmetall beruházása, amely ahhoz is hozzájárul, hogy... Teljes cikk

400 új munkahely jön létre Budapesten – kimagasló fizetés és nemzetközi fejlődési lehetőség

Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk

NAV: tovább emelkedik az alanyi adómentesség határa

Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk