kapubanner for mobile

GFM: a kormány 5 ezer vállalkozást szabadít ki a fix áras áramszerződéséből

Az érintett vállalkozások száma a feldolgozóipar esetében meghaladja a 4200-at.

A gazdaság védelme és az ipar fejlesztése érdekében a kormány 5 ezer vállalkozást szabadít ki az extrém magas áron kötött fix áras áramszerződéséből - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kedden az MTI-vel. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara június 12-én bejelentett javaslatára a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, majd a kormány is részletesen megvizsgálta a fix áras energiaszerződések helyzetét. A kormány megállapította, hogy elsősorban az áramszerződések esetén magas azoknak a vállalatoknak az aránya, akik fix és általában magas, sőt sokszor extrém magas áron kötöttek szerződést. A villamos áram tekintetében a szerződések 81 százaléka fix áras, a 2023. évre vonatkozó fix áras áramszerződések átlagára pedig a rendelkezésre álló adatok alapján 250 euró/megawattóra körüli, ami - még az alacsonyabb áron történt újraszerződések és a váltófix szerződések piaci áron történt fixálása ellenére is - többszöröse a jelenlegi 100 euró/megawattóra körüli tőzsdei árszintnek.

A fix áras áramszerződéssel rendelkező vállalkozások harmada 320 euró/megawattóra feletti áramárat kénytelen megfizetni. Ez a többletköltség a kapacitások mérséklődését, a műszakok csökkentését vonja maga után, ezáltal rontva az ipari termelési adatokat, veszélyeztetve a munkahelyeket és a gazdasági teljesítményt. Mindez ráadásul az infláció letörését is akadályozza, azáltal hogy számos vállalat az idei év egészére "beragadt" a magas energiaköltségbe - tájékoztatott a tárca. Jelezték, hogy annak érdekében, hogy hazánk elkerülje a recessziót, év végére egy számjegyűre csökkentse az inflációt, megvédje a családokat, a munkahelyeket és a vállalkozások versenyképességét, a kormány az alábbi intézkedésről döntött. A kormány nettó 200 euró/megawattóra áron maximalizálja a fizetendő villamosenergiadíjat azon ágazatok esetében, amelyek érdemi hatással vannak az infláció alakulására, így a feldolgozóiparral, a szálláshelyszolgáltatással, valamint a raktározás, szállítással foglalkozó vállalatok számára. Ezen összeghatár felett július 1. és december 31. között, azaz 6 hónapos időtávra az állam támogatja az áramköltséget.

Az intézkedés azon szerződésekre vonatkozik, amelyek alapján június 1-jén fixált ár szerint fizettek a vállalkozások. Az érintett vállalkozások száma a feldolgozóipar esetében meghaladja a 4200 darabot, a szálláshelyszolgáltatás esetén közel 600 darabot tesz ki, a szállítás, raktározás esetében pedig több mint 200 vállalkozást érint - írták. A lépés összességében mintegy 40 milliárd forintos segítséget jelent a több mint 5 ezer cég számára, azaz vállalkozásonként közel 8 millió forint támogatást biztosít a Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedése. "A kormány azt várja el a cégektől, hogy növeljék a teljesítményüket és érvényesítsék értékesítési áraikban a kapott támogatást. A döntés így egyszerre mérsékeli az inflációt és hozzájárul a gazdasági növekedéshez" - fogalmaztak.zer vállalkozást szabadít ki az extrém magas áron kötött fix áras áramszerződéséből - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kedden az MTI-vel.

 

MTI

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március második felében

A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk

Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk