kapubanner for mobile

GKM: nem voltak veszélyben az utasok a sztrájk alatt

Az utasok nem voltak veszélyben a sztrájk idején a VDSZSZ által megjelölt vonatokon – állapította meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vizsgálata.

images

A tárca azután jutott erre az eredményre, hogy áttekintette a Magyar Vasúti Hivatal (MVH) jelentését, és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) még folyamatban lévő vasútbiztonsági vizsgálatáról szóló előzetes tájékoztatását. Az MVH nem vizsgálhatta az összes, az ügyben felmerülő körülményt, mivel ellenőrzési jogköre kizárólag a MÁV működési engedélyeinek feltételeire vonatkozik. Az ügy teljes körű felderítésének érdekében a gazdasági és közlekedési miniszter vizsgálatot kért a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól – áll a GKM közleményében.

Az NKH hatásköre arra terjed ki, hogy a vasúti pálya, az üzemi létesítmények, a vasúti járművek, valamint a vasúti közlekedéssel összefüggő tevékenységeket ellenőrizze abból a szempontból, hogy megfelelnek-e a jogszabályok előírásainak és a hatósági engedélyekben foglaltaknak. A hivatalnál jelenleg is zajló ellenőrzés előzetes jelentése alapján a közlekedési tárca szerint a sztrájk idején nem állt fenn a közlekedés biztonságát veszélyeztető helyzet.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek