kapubanner for mobile

Győr-Moson-Sopron megye: megduplázódott a munkanélküliség

A tavaly novemberi 3-4 százalékos munkanélküliségi ráta 7-8 százalékosra emelkedett Győr-Moson-Sopron megyében, írja a Magyar Nemzet.

Egy év alatt megkétszereződött a nyilvántartott álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében: a tavaly novemberi 3-4 százalékos munkanélküliségi ráta 7-8 százalékosra emelkedett - tájékoztatta a megyei közgyűlést a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese.

Rimányiné Somogyi Szilvia a gazdasági válság elmúlt hónapjaiban lejátszódott munkaügyi folyamatok egyik jellemzőjének nevezte, hogy jelentősen megnövekedett az álláskereső pályakezdők száma, különösen a frissen diplomázottak.

Kisalfold.hu/Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek