Habsburg György a Magyar Vöröskereszt új elnöke
Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt új elnöke szombati megválasztását követően úgy nyilatkozott, hogy az eddiginél erőteljesebben kíván lobbizni a szervezetért.
Sokkal erősebben kell lobbizni a vöröskeresztért, a forrásokért, bel- és külföldön egyaránt, és én ezt nagyon szívesen meg is teszem - mondta Habsburg György, akit a szervezet XI. kongresszusán Budapesten Habsburg György életrajza
Habsburg György jogi tanulmányokat végzett az ausztriai Innsbruck-i Egyetemen, 1986-ban jelentkezett a müncheni Ludwig-Maximillian Egyetemre, történelem és politikatudományok szakra. Több évig a németországi ZDF Televízióban dolgozott. 1993 óta Magyarországon él, magyar állampolgár. 1996 decembere óta a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. választottak meg a Magyar Vöröskereszt élére. Az új elnök nagyon sajnálatosnak nevezte, hogy az elmúlt három évben jelentősen csökkent a vöröskereszt állami támogatása.
Habsburg György elmondta: a vöröskereszt elnökeként szorosabb kapcsolatokra törekszik a minisztériumokkal és a parlamenttel, mozgósítani fogja nemzetközi kapcsolatait, és mindent megtesz azért, hogy több társadalmi elismerést kapjon a szervezet.
Nagy megtiszteltetés, hogy ilyen sok szavazattal választottak elnökké. A következő hetek, hónapok feladata lesz, hogy elmélyedjek a Vöröskereszt munkájában - tette hozzá.
A szervezet pénteken és szombaton tartotta XI. kongresszusát Budapesten. A tisztújító ülésen az országos küldöttek Habsburg Györgyöt választották a Magyar Vöröskereszt új elnökévé és Nemesvári Mártát, valamint Göndöcs Zsigmondot alelnökké. A főtitkár Morzsányi Éva.
A négyévente megrendezésre kerülő kongresszuson megválasztották az országos vezetőséget, az országos ellenőrző bizottságot, és az etikai bizottság tagjait.
A 123 éves múltra visszatekintő Magyar Vöröskereszt 1998 óta kiemelten közhasznú társaság, fővédnöke 1992 óta a mindenkori államfő. A szervezet célja az elesettek megsegítése, átfogó programjaival súlyos társadalmi problémák enyhítésére törekszik. A Magyar Vöröskereszt leginkább közismert tevékenysége a véradásszervezés, de ezen kívül számos módon próbál megelőző, illetve mentő munkát végezni - így például oktatások képzések szervezésével, kereső- illetve menekült- szolgáltatásokkal, katasztrófa-segélyezéssel és mentéssel valamint egyéb szociális tevékenységekkel.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?