Hallott már a Fogyatékosság-barát munkahely elismerésről?
A Fogyatékosság-barát munkahely elismerés bevezetésének célja az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találásának támogatása - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
Magyarországon is egyre több munkáltató ismeri fel, hogy a fogyatékos emberek foglalkoztatása elengedhetetlen ahhoz, hogy hatékonyabbá, sikeresebbé tegyék vállalkozásukat. A fogyatékos emberek foglalkoztatásával kapcsolatban azonban egy alapvető probléma tapasztalható: bár sok cég deklarálja, hogy nyitott fogyatékos emberek foglalkoztatására, mégsem jelentkeznek hozzájuk sérült emberek, mert nem tudnak arról, hogy számítanak rájuk munkavállalóként. A fogyatékos emberek ugyanakkor annyira esélytelennek tartják, hogy munkahelyet találjanak, hogy sokszor meg sem próbálnak nyilvános álláshirdetésekre jelentkezni, holott megbízhatóságuk és termelékenységük nem marad el a többi kollegáétól. Motiváltságukat bizonyítja, hogy élen járnak a ledolgozott munkanapok számában, és hosszabb ideig állnak alkalmazásban, lojálisak a vállalathoz.
Foglalkoztatásuk által a munkahelyi légkör, a munkamorál, sőt a többi dolgozó cég iránti elköteleződése is javul. Pozitívabb lesz a cég imázsa, külső-belső megítélése.
A Fogyatékosság-barát munkahely elismerést minden évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen adja a pályázati feltételeket sikeresen teljesítő munkáltatóknak.
Kik jelentkezhetnek?
Az elismerésre és a logó használatára bármely nyílt munkaerő-piaci munkáltató jelentkezhet, az üzleti szférából, a közszférából és a non-profit szervezetek köréből egyaránt. Kis-, közép- és nagyvállalatok egyaránt lehetnek Fogyatékosság-barát munkahelyek. A jelentkezést azonban kizárja, ha az adott szervezet rehabilitációs akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkezik és a munkaviszonyban foglalkoztatott megváltozott munkaképességű munkavállalók aránya az összes munkavállalóhoz képest a 25 százalékot meghaladja. Azok a rehabilitációs akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkező szervezetek viszont pályázhatnak, melyeknél a megváltozott munkaképességű személyek létszáma meghaladja a 30 főt, viszont arányuk nem éri el a 25 százalékot.
Rugalmas vállalási feltételek
A Fogyatékosság-barát munkahely elismerés alapja a folyamatos fejlesztés. A Fogyatékosság-barát munkahely logót használó munkáltatókat az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány (EFQM) Kiválóság Modellje alapján kidolgozott koncepció mentén vizsgálják.
Az elismerés megszerzéséhez az alábbi területeken megvalósított, legalább egy fejlesztést szükséges igazolni. A konkrét célokat a szervezet aktuális helyzetéhez, stratégiájához mérten tűzheti ki:
A szervezet vezetőinek felkészítése a fogyatékosság tudatos kezelésére.
A szervezet munkatársainak felkészítése a fogyatékos emberek befogadására.
A szervezet fogyatékossá váló dolgozóinak megtartásához irányelvek meghatározása.
A toborzási folyamat akadálymentesítésének fejlesztése.
A fogyatékosság-barát munkahely logó használatának beépítése a toborzási folyamatba.
A fogyatékos emberek toborzását, foglalkoztatását, megtartását, a dolgozók szemléletformálását javító eredmények szisztematikus értékelése.
A Fogyatékosság-barát munkahely logó jelentősége
A nyertes pályázó az elismerés megszerzését követően jogosulttá válik a Fogyatékosság-barát munkahely logó használatára.
A logó azt kommunikálja, hogy a munkáltató pozitívan fogadja a fogyatékos álláskeresők jelentkezését.
A Salva Vita Alapítvány készséggel ad tanácsot vagy segít a munkáltatóknak a fogyatékos emberek toborzása, foglalkoztatása során és a pályázat elkészítésében is. Az alapítvány kétévente kapcsolatba lép a logót használó munkáltatókkal az előrehaladás áttekintése és a jövőbeli tervek elkészítése érdekében.
Foglalkoztatásuk által a munkahelyi légkör, a munkamorál, sőt a többi dolgozó cég iránti elköteleződése is javul. Pozitívabb lesz a cég imázsa, külső-belső megítélése.
A Fogyatékosság-barát munkahely elismerést minden évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen adja a pályázati feltételeket sikeresen teljesítő munkáltatóknak.
Kik jelentkezhetnek?
Az elismerésre és a logó használatára bármely nyílt munkaerő-piaci munkáltató jelentkezhet, az üzleti szférából, a közszférából és a non-profit szervezetek köréből egyaránt. Kis-, közép- és nagyvállalatok egyaránt lehetnek Fogyatékosság-barát munkahelyek. A jelentkezést azonban kizárja, ha az adott szervezet rehabilitációs akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkezik és a munkaviszonyban foglalkoztatott megváltozott munkaképességű munkavállalók aránya az összes munkavállalóhoz képest a 25 százalékot meghaladja. Azok a rehabilitációs akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkező szervezetek viszont pályázhatnak, melyeknél a megváltozott munkaképességű személyek létszáma meghaladja a 30 főt, viszont arányuk nem éri el a 25 százalékot.
Rugalmas vállalási feltételek
A Fogyatékosság-barát munkahely elismerés alapja a folyamatos fejlesztés. A Fogyatékosság-barát munkahely logót használó munkáltatókat az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány (EFQM) Kiválóság Modellje alapján kidolgozott koncepció mentén vizsgálják.
Az elismerés megszerzéséhez az alábbi területeken megvalósított, legalább egy fejlesztést szükséges igazolni. A konkrét célokat a szervezet aktuális helyzetéhez, stratégiájához mérten tűzheti ki:
A Fogyatékosság-barát munkahely logó jelentősége
A nyertes pályázó az elismerés megszerzését követően jogosulttá válik a Fogyatékosság-barát munkahely logó használatára.
A logó azt kommunikálja, hogy a munkáltató pozitívan fogadja a fogyatékos álláskeresők jelentkezését.
A Salva Vita Alapítvány készséggel ad tanácsot vagy segít a munkáltatóknak a fogyatékos emberek toborzása, foglalkoztatása során és a pályázat elkészítésében is. Az alapítvány kétévente kapcsolatba lép a logót használó munkáltatókkal az előrehaladás áttekintése és a jövőbeli tervek elkészítése érdekében.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?