Három nő pert indított a Google ellen
Három volt női alkalmazott pert indított a Google ellen, mert ugyanazért a munkáért a férfiakénál kevesebb bért kaptak - írja az MTI.
A Google ellen éppen most folyik egy másik, hasonló jellegű vizsgálat. A szövetségi munkaügyi minisztérium nők kárára elkövetett hátrányos megkülönböztetés miatt vizsgálódik. A Google ellen ugyan most indult az első ilyen vizsgálat, ám több más informatikai cégnél már voltak, illetve folyamatban vannak hátrányos megkülönböztetés miatti perek. Az Oracle ellen januárban indult per, mert ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést adott nőknek és kisebbségieknek. A Microsoft és a Twitter ellen most folyik a per, a processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó kaliforniai Qualcomm pedig tavaly csaknem 20 millió dollárt fizetett ki kártérítésként az egyenlő munkáért egyenlő bért követelőknek.
A csütörtökön keresetet benyújtó három nő közül az egyik szoftver-mérnökként, a másik kommunikációs szakemberként, a harmadik pedig menedzserként dolgozott a cég kaliforniai központjában. Mindhárman egybehangzóan azt állítják: a vállalatnál általános gyakorlat a nők alulfizetettsége és az, hogy a női dolgozókat olyan beosztásokba helyezik, ahonnan nemigen van mód előléptetésre.
"A Google a maga területén a 21. század vezető innovátora, de a női munkatársak kezelését illetően még nem lépett be a 21. századba" - fogalmazott újságíróknak a három panaszos közös ügyvédje, Kelly Dermody.
A Google szóvivője, Gina Scigliano közleményben cáfolta a vádakat. Leszögezte, hogy a felvétellel és előléptetéssel kapcsolatos döntéseket bizottság hozza meg, hosszas mérlegelés után.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 7 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?