Háromszáz új munkahely létesülhet Kalocsán
Török Ferenc, Kalocsa polgármestere kínai útján szándéknyilatkozatot írt alá a Shenzhen-i You Yuan Industrial Co. LTD képviselőjével egy korszerű mezőgazdasági termelési bázis kialakításáról az érseki székhelyen - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet.
Török Ferenc kedden Kalocsán tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a szándéknyilatkozat szerint elfogadják és támogatják, hogy a You Yuan vállalat befektetésével és építésével létrejöjjön egy gomba- és zöldségtermelő bázis Kalocsán, amelyet egy 200 ezer négyzetméter területű ipari terület megvételének előkészítésével segítenek. A polgármester információi szerint a kínai fél az első ütemben egy 5 millió eurós, azaz több mint 1,3 milliárd forintos beruházást tervez, amelyet később bővíteni fog. A kínai cég előzetes elvárásai szerint az első évben 2 millió eurós árbevételre számít, amelyet a harmadik év végén szeretnének 8 millió euróra emelni --– fűzte hozzá Kalocsa első embere.
Török Ferenc hangsúlyozta: a mezőgazdasági bázis a kezdetekben 150 fő helyi alkalmazottat, a második évben 250 főt, a beruházási ütem végére pedig 300 főt kíván foglalkoztatni. A polgármester elmondta: a tervek szerint a területet még ebben az évben megveszik.
MTI/Magyar Nemzet
Török Ferenc hangsúlyozta: a mezőgazdasági bázis a kezdetekben 150 fő helyi alkalmazottat, a második évben 250 főt, a beruházási ütem végére pedig 300 főt kíván foglalkoztatni. A polgármester elmondta: a tervek szerint a területet még ebben az évben megveszik.
MTI/Magyar Nemzet
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?